Hét munkacsoporttal az innovációért

Hét munkacsoporttal az innovációért

A Nemzeti Technológiai Platform hazai kutatóintézetek, oktatási intézmények és magyarországi telephellyel rendelkező vállalkozások részvételével alakult meg.

Tevékenysége különösen az Irinyi-terv kiemelt ágazatait, többek között a járműgyártást, az egészségipart és -turizmust, az élelmiszeripart, a zöldgazdaságot, az infokommunikációs szektort érinti. Mit várnak a kezdeményezéstől? – kérdeztük Mórucz Norbertet, az Ipari Parkok Egyesület (IPE) elnökét.

Az Ipar 4.0 platform hét munkacsoportba szerveződve igyekszik megvalósítani az alapításkor meghatározott célokat. A csoportok tagjait végigböngészve szinte mindenütt találkozhatunk az IPE nevével, így a „Jogi keretek meghatározása” néven működő csoportnál is, melynek vezetését is vállalta az egyesület.

 

– Sokat várunk a kezdeményezéstől, a modell több országban bizonyított – mondja Mórucz Norbert, az egyesület elnöke arra a kérdésünkre, milyen reményeket fűznek az Ipar 4.0-hoz. – Az Ipar 4.0. kihívásai a nagyvállalatokat, a kkv-szektort és az ipari parkokat is új típusú feladatok elé állítják. Egy stratégia végrehajtásának a szervezett együttműködés a záloga. Az IPE az „alkotmányozási” feladatokban segít, elsősorban a jogi keretekkel foglalkozó munkacsoportban annak érdekében, hogy a platform stabil keretek között és „jövőképesen” működjön.

E munkacsoport jelenleg azon dolgozik, hogy meghatározza a szervezett jogi forma nélküli szabad társulásként létrehozott platform végső jogi és szervezeti formáját, s véglegesítse az ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzatot. Általános cél a munkacsoporton belül, hogy elérjék: a törvénykezésben alapvetés legyen annak vizsgálata, hogy az új jogszabályok milyen kölcsönhatásba lépnek a digitális gazdasággal és a társadalommal.

A Stratégiai Tervezés munkacsoportjában is megtaláljuk az IPE-t. Itt a tagok arra keresnek választ, hazánk hogyan tud megfelelni az Ipar 4.0 kihívásainak, miként közelíthetünk a nemzetközi gyakorlatokhoz. Munkája során a csoport elemzi az ipari fejlődés és a digitalizáció új nemzetközi trendjeit, felméri Magyarország specifikus helyzetét, hogy aztán stratégiai célokat fogalmazzon meg, s kitűzze az esetleges kutatási-fejlesztési irányokat, kitörési pontokat. Az ipar digitalizációját előmozdító nemzeti stratégia megvalósítása az Infokommunikációs technológiák munkacsoporthoz kapcsolódik, mely a nemzetközi trendek figyelembevételével fogalmaz meg ajánlásokat a hazai gazdasági szereplőknek. A humán erőforrás problémaköre a Foglalkoztatás, oktatás és tréning munkacsoporthoz, míg a hazai technológiák, a gondolkodásmód és kultúra fejlődésének elősegítése a Kísérleti mintarendszerek nevű munkacsoporthoz tartozik. Az Innováció és üzleti modell munkacsoport közvetlen célja pedig az, hogy a platformba belépők ipari és intézeti kutatási potenciálja erősödjön, innovációs képességük fokozódjon, ezáltal elősegítse hazánk általános technológiai fejlődését is.

A fent említett munkacsoportok tevékenységében tehát aktívan közreműködik az Ipari Parkok Egyesület, mely – mint az ország valamennyi régiójában – Közép-Magyarországon is aktív. – Az országos tudományos és technológiai parkok rendszerét fejlesztő munkánk egyik első állomása Százhalombatta volt, ahol több K+F+I projektet terveztünk meg – emeli ki egyik Pest megyei vonatkozású eredményüket Mórucz Norbert. – Ezek közül kiemelkedik a Korrózióvédelmi Kutatóközpont, amit a SZÁKOM, az Ostorházi Bevonattechnika Kft., a MOL Nyrt. és az IPE szakmai támogatásával kíván a park megvalósítani. Üllő városával is kiváló az együttműködésünk, a település ipari parkjainak fejlesztését segítjük. A hagyományos ipari parkokkal is remek a kapcsolatunk, fejlődésüket folyamatosan nyomon követjük. A korábbi EU-s költségvetési időszakokban elindult projektek már lezárultak, jelentős fejlesztések készültek el Budaörsön, Dunaharasztiban, Gödöllőn és Dunavarsányban, valamint sikeresnek ígérkező projektek indultak Pátyon, Gödön és Érden (Modern Városok Program).

Erre a folyamatra vélhetően kedvező hatással lehet az Ipar 4.0 platform létrejötte és maga az Irinyi-terv is. Az IPE kiemelt figyelmet fordít régiónkra. – A terv meghatározó ágazataiban vezető vállalatok jelentős része működik a megyében. Munkánk során fontosnak tartjuk, hogy a Közép-magyarországi régió megfelelően képviseltesse magát a platformban, ezért az IPE a Pest Megyei Önkormányzattal folyamatosan konzultál az innovatív projektek tervezéséről és igyekszik szakmai oldalról egyfajta motorja lenni a megyei fejlesztéseknek. E folyamatban kiemelkedő partnerünk még a Pest Megyei Mérnök Kamara, ahol felbecsülhetetlen értékű mérnöki tudás összpontosul. Pest Megye Közgyűlése január 27-én döntött arról, hogy az Önkormányzat csatlakozni kíván a platformhoz, az IPE üdvözli a döntést.

Mórucz Norbert nagyobb szervezettséget, koherens projekttervezést, több fejlesztési forrást és a megyei vállalatok közötti együttműködés fejlődését is várja ezektől a fejleményektől.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*