Korszerűsítik az aszódi állomásépületet

Korszerűsítik az aszódi állomásépületet

Márciusban megkezdődött a Pest megyei a vasútfejlesztési program: maradnak a régi nyomvonalak, de korszerűbbek lesznek.

Aszódon felújítják a vasútállomás épületét, és új helyre költözhet a Pályafenntartói Szakszolgálat. Megépül a vasútállomás mellett a P+R parkoló is. Ez hangzott el azon a megbeszélésen, amely az önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., valamint a kivitelezést végző Swietelsky Vasúttechnika Kft. képviselői között zajlott az Aszódot is érintő vasútfejlesztésről. A fejlesztés az uniós Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) és az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) támogatásával valósul meg.

A tervek szerint az aszódi állomásépületet korszerűsítik. A Pályafenntartási Szakszolgálat régi tornyát lebontják, és a helyére újat építenek. Kialakítják a P+R parkolót, amely a jelenlegi állomásépület mellett kap majd helyet. A mostani megbeszélés szerint a buszfordulót korszerűsítik, sofőrmelegedő viszont nem lesz. Az még nem dőlt el, vajon a Baross utca kap-e új aszfaltburkolatot. Vingelmann Szabolcs, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. képviseletében azt mondta, cégük nem csupán a kivitelezésre, hanem a tervezésre is megbízást kapott. Egyelőre csak vázlatterv létezik, a pontos részletek kidolgozása most következik, és az egyeztetéseket követően készülhet el a végső terv. A kivitelező cég külön megbeszélést folytatott Sztán István polgármesterrel, és azt vállalta, hogy a részletes dokumentáció mellé idődiagramot is csatol, amely napra lebontva mutatja majd, hol, milyen munkát végeznek éppen. Sajnos az már biztos, hogy az ikladi elágazásnál az önkormányzat által kért körforgalom nem épül meg. A végső tervről az állami főépítész fog dönteni. 

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*