Szőlővel és borral foglalkozni több generáción át

Szőlővel és borral foglalkozni több generáción át

A siker záloga a következetes építkezés

Gálné Dignisz Éva okleveles borászmérnök férjével és immár felnőtt gyermekeivel együtt megvalósította régi álmát: a hazánkban a múlt század második felében kettévált szőlőtermelést és borászatot újra egyesítették családi vállalkozásukban.

− Hol és mikor jött létre a Gál Szőlőbirtok és Pincészet?

− Családi vállalkozásunk Budapesttől 25 kilométerre, Szigetcsépen található, s maga a pincészet 2004 óta működik, de természetesen nem akkor kezdtünk el foglalkozni a szőlővel és a borral. A férjemmel közösen vágtunk bele terveink megvalósításába. Mindketten a Kertészeti Egyetemen végeztünk, ő szőlészként, jómagam borászként. A diplomaszerzést követően itt Szigetcsépen, az akkori egyetemi tangazdaságban kezdtünk el dolgozni, majd amikor lehetőségünk nyílt rá, 1994-ben létrehoztuk az első családi vállalkozásunkat bérelt területeken. Kezdetben szőlőtermesztéssel foglalkoztunk, 1998-tól egészen 2004-ig folyamatosan telepítettünk több mint 60 hektár szőlőt Szigetcsép, Szigetújfalu és Szigetszentmárton községek dűlőiben, előbb a tangazdasági területeken, majd saját földeken.

Éva

− Említette, hogy a pincészet 2004 óta létezik…

− Amikor az ültetvények termőre fordultak, megvásároltunk egy több mint 700 négyzetméter alapterületű öreg épületet Szigetcsépen, amit kívül-belül felújítottunk. Létrehoztunk egy korszerű, reduktív borászati technológiát alkalmazó borházat, amelynek temperált tárolóterét az elmúlt 10-12 év során megháromszoroztuk. Jelenleg hozzávetőlegesen 66 hektár a szőlőültetvény, de további bő 50 hektár szántóterületet is művelünk, és húsz embernek adunk munkát. 2011-ben a Balaton-felvidéken, Lesencefalun is vásároltunk egy tízhektáros ültetvényt, ezzel is bővítve a szőlőink fajtaszerkezetét, s így a borválasztékunkat is. A termésnek körülbelül 40 százalékát dolgozzuk fel bornak, a többit pedig borszőlőként értékesítjük. Az utóbbi mennyiséget gépi szüreteléssel szedjük le, a saját boraink alapanyagát viszont kézi szüreteléssel, gondosan válogatva, kíméletes feldolgozással. Pincészetünk ugyanis a minőségi bortermelést helyezi előtérbe.

− Hogyan lehet belépni a hazai és a nemzetközi borpiacra?

− A saját boraink értékesítését annak idején direktmarketing módszerekkel kezdtük, ma már azonban jó néhány kereskedelmi lánc üzleteiben is kaphatóak azok. 2013-ban, amikor megnyertük az Év bortermelője díjat, több kereskedelmi lánc is megkeresett bennünket. Néhány évvel ezelőtt a gyermekeink is bekapcsolódtak a családi vállalkozásba. Bölcsész végzettségű, négy idegen nyelven beszélő Zsuzsanna lányunk foglalkozik a kereskedelemmel és a marketinggel. Csaba fiunk szőlészként végzett, illetve növényorvos mesterszakon, ő a vállalkozásunk szakmai oldalát erősíti.

− Miképpen lehet hosszú esztendőkön át folyamatosan sikeres egy családi vállalkozás?

− Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy a szőlészet és a borászat többgenerációs vállalkozás. Mi a férjemmel ebben szerencsések vagyunk, mert a gyermekeink társainkká váltak ebben a nem könnyű munkában. Másodszor pedig: nem baj, ha a kezdet kezdetén nagyokat álmodunk, azonban lépésről lépésre kell haladtunk. Mi a lehetőségeinkhez képest eddig minden évben fejlesztettük a vállalkozásunkat, soha nem dőltünk hátra a székben. És még valami: higgyék el, a jól működő családi vállalkozásban különös erő rejlik.

− Ha jól tudom, megtették az első lépéseket a borturizmus irányába is.

− A tágas borkóstoló termünkben előre egyeztetett időpontokban fogadunk vendégeket, de tartunk itt borbemutatókat és szakmai konferenciákat is. Nyitott pincészetként működünk, hozzánk rengetegen jönnek a környékről, az egész Csepel-szigetről, a fővárosból és vonzáskörzetéből.

− A Gál Pincészet az elmúlt esztendők során számos rangos hazai és nemzetközi borversenyről hozott el díjakat…

− Ezek felsorolása itt és most szerénytelenségnek tűnhetne, ám azt hadd említsem meg mégis, hogy júniusban a Pest Megyei Agrárkamara szervezésében rendeztek egy borversenyt Cegléden, ahol két kategóriában is győztes lett egy-egy borunk. A legutóbbi nemzetközi eredményünk pedig az, hogy a franciaországi rozé világversenyen nyertünk két ezüstérmet és az egyetlen magyar aranyérmet, de természetesen számunkra a Pest megyei verseny eredménye is rendkívül fontos. Az ilyen díjakban egyébként a munkánk visszaigazolását látjuk.

fotó: Csodálatos környezetben a családi vállalkozás borháza

 

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*