Több mint 6 milliárdot nyertek a Pest megyei vállalkozások

Több mint 6 milliárdot nyertek a Pest megyei vállalkozások

Pest megyében 224 kis- és középvállalkozás nyert el összesen mintegy 6,2 milliárd forintot eszközparkja bővítésére.

A kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának második felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti, több mint 4,5 milliárd forintos támogatási keretösszeget 1,6 milliárd forinttal emelte meg – a szakmailag jól előkészített, támogatásra érdemes pályázatok mindegyikének finanszírozása érdekében, tekintettel azok várható pozitív gazdaságfejlesztési hatására.

A vállalkozások eszközparkjának fejlesztésére irányuló pályázat 2017 decemberében jelent meg, célja a kis- és középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, a munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése.

Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 60 millió forint volt. A megemelt keretből 224 Pest megyei vállalkozás fejlesztheti eszközparkját annak érdekében, hogy versenyképességét, termelékenységét javíthassa. A beruházások várhatóan több mint 200 új munkahely létrejöttét is elősegítik.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*