Új háziorvosi rendelő épül Pócsmegyeren

Új háziorvosi rendelő épül Pócsmegyeren

2019. év őszétől új orvosi rendelő várja majd a pócsmegyeri lakosokat. Pócsmegyer Község Önkormányzata a PM_EUALAPELLATAS_2017/19 kódszámú „Önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” elnevezésű pályázat keretében, Pócsmegyer Kossuth L. u. 27. szám alatt, egy korszerű, új orvosi rendelőt épít. A támogatott tevékenység elszámolható összköltsége 181,49 millió forint, melynek 95 százaléka (172,42 millió forint) vissza nem térítendő támogatás.

A projekt támogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzata

     

Az épület kivitelezésének költsége bruttó 220,06 millió forint, melyből a támogatás összege 154,60 millió forint. A támogatás összegén felüli részt 65,48 millió forintot Pócsmegyer Község Önkormányzata hitelfelvételből, illetve további céltámogatásból kívánja fedezni.

Az Önkormányzat a tervezett fejlesztéssel a háziorvosi, a fogorvos, és a védőnői rendelőknek kíván az eddiginél tágasabb és komfortosabb teret biztosítani. Az új, 484,5 m2 nagyságú épület felépítésére a Kossuth L. u. 27. szám alatt, egy önkormányzati tulajdonú ingatlanon kerül sor. A rendelők külön-külön független megközelítésű, nagyméretű várókkal kerülnek majd kialakításra. Lehetőség nyílik az egészséges, a fertőző betegek és a várandós kismamák elkülönítésére is. Az épület és környezete teljes mértékben akadálymentesített lesz. A projekt keretében új eszközök beszerzésére is sor kerül: fogorvosi röntgen, fogászati kezelőegység, CGT, védőnői vizsgálóágy, digitális csecsemőmérleg, vizeletanalizáló, vérvételi szék,  infúziós állvány, CRP vizsgáló.

Az új épület magasabb minőségű egészségügyi szolgáltatást, egészségesebb, emberibb, komfortosabb környezetet teremt majd mind a betegek, mind pedig az egészségügyi ellátásban dolgozók számára. Az egészségügyi szolgáltatások minőségének fejlesztése hozzájárul a dinamikusan növekvő népesség kielégítéséhez, az életminőség javításához. 

  

A beruházáshoz szükséges közbeszerzési eljárások lezajlottak. A nyertes kivitelező a pócsmegyeri székhellyel rendelkező TOM-ÁSZOK97 KFT. Az építési munkák 2018. július elején kezdődtek, és a tervek szerint 2019. év nyarán fejeződnek be.

 

További információ kérhető:

beruházó:                Pócsmegyer Község Önkormányzata
                                 Tel: 26/814-850,
                                 e-mail: onkormanyzat@pocsmegyer.hu

projektmenedzser: Pro Pócsmegyer Kft.
                                 Tel: 30/844-4439,
                                 e-mail: promegyer@pocsmegyer.hu

 

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*