Gondolatok a 2017-es év elején

Gondolatok a 2017-es év elején

2016 izgalmasan telt a világban, de az Érden működő Magyar Földrajzi Múzeum számára a csendes, eredményekben gazdag építkezés esztendeje volt.

 Ahogy az egész megyének, így nekünk is ennek folytatása a célunk. Földrajztudósként a tárgy szeretetének növelése és népszerűsítése a célunk. Ennek egy eszköze volt tavaly, hogy régi iskolai földgömbök, műszerek, taneszközök, térképek, at laszok idézték fel az elmúlt évszázadok elfeledett muzeális emlékeit egy tárlatunkon. Az Érd-Ófaluban található Szent Mihály-templom műemléki helyreállítása történetének és a Historia Domusokban a lelkiismeretes lelkipásztorok által megörökített események külön kötetben való közreadásával a kitűzött cél mellett a helytörténet ügyét is szolgáltuk. Fontos lenne, hogy minél többen érezzék a Pest megyéhez való tartozást, és ennek egy kiváló eszköze a helytörténet és a megye történetének, földrajzának legalább alapszintű ismerete. Ott van például a sokak által ismert, kilenc Oscar-díjjal kitüntetett Az angol beteg című film, melynek világhírűvé vált főhőse gyakran járt Érden. Almásy László életútjáról most jelent meg A Szahara bűvöletében című életrajzi kötet harmadik kiadása. A városban erre sokan nem is gondolnak, pedig a hajdani sportrepülőtérről startolt pilótatársaival, Vojnich Pállal és Tasnádi Lászlóval. Közvetlen környezetünk felfedezése sokszor felér a távoli tájakra való utazással vagy a róluk való álmodozással, csak kicsit más szemmel kell néznünk. A dr. Major Balázs régész vezette magyar expedíció is más szemmel néz Szíriára, ahol immár tíz esztendeje végeznek ásatásokat és kutatómunkát. Példájuk bizonyítja, hogy az európai és ázsiai emberek közötti együttműködés a legmostohább feltételek között is eredményes lehet, és előbbre viheti a világot. Ez a tény mindnyájunk számára erőt és ösztönzést adhat a 2017-es esztendőre! 

Dr. Kubassek János igazgató Magyar Földrajzi Múzeum

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*