Mezítlábas park a dabasi óvodában

Mezítlábas park a dabasi óvodában

Mai világunkban egyre nehezebb közösségeket megmozgatni, szinte a semmiből teremteni valamit, mégis van erre esély. Ennek ékes bizonyítéka a dabasi példa, ahol a szülői összefogás eredményeként egy mezítlábas parkot építettek a gyermekeknek.

Kecskésné Harmincz Jolán óvodavezető elmondta, hogy az elkötelezett, együttműködő szülők önzetlenül segítették a munkát, s így jöhetett létre a harminc méter hosszú mezítlábas park.

A dabasi Bóbita Óvoda helyi pedagógiai programjában és küldetésnyilatkozatában a környezettudatos magatartás és életmód megvalósítását, a fenntarthatóság pedagógiai értékeinek és feladatainak középpontba helyezését tűzte ki célul. A nevelőtestület második alkalommal nyerte el a Zöld Óvoda címet. Az intézményben tízezer négyzetméter óvodaudvar, jó személyi és tárgyi feltételek vannak, az udvari játékok többsége természetes anyagok felhasználásával készült.

A mezítlábas park tizenkét-féle járófelületével, a friss levegőn való tartózkodás mellett segíti a gyermekek talpi érzékelését, mozgáskoordinációjuknak, egyensúlyérzéküknek és helyes testtartásuknak kialakítását, a lábdeformitások megelőzését. A mezítláb járás jóval nehezebb és összetettebb izommunkát igényel, ezért a két és fél, hároméves gyerekek számára igazi kihívást jelentett a terep kipróbálása.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*