Nyugodt, békés évet zárt a Holnap városa díjas Újhartyán

Nyugodt, békés évet zárt a Holnap városa díjas Újhartyán

A békés, nyugodt építkezés éve volt 2016 Újhartyánban. A város a Holnap városáért 2016-os pályázaton A kultúra, az örökség, a művészet megőrzéséért kategória egyik díjazottja volt.

Az önkormányzati működés tekintetében, úgy gondolom, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy mind a jogszabályokban előírt, mind az önként vállalt feladatainkat megfelelően el tudtuk látni úgy, hogy a különböző önkormányzati szolgáltatások tekintetében feladatcsökkenés nem volt, sőt bővítettük a tevékenységi kört – értékelt a helyi lapnak adott interjújában Schulcz József, Újhartyán polgármestere. Arról is beszámolt, hogy folytatni tudták a gazdasági programban meghatározottak szerint az önkormányzati fejlesztéseket.

A város sikerrel szerepelt tavaly a Holnap városáért Díj 2016 „Nem mindegy hol, hogyan élünk!”szlogennel 2013-ban indított programon. A díj arra ösztönzi a településeket, hogy saját adottságaik, igényeik szerint tegyék minél élhetőbbé, fenntarthatóbbá otthonukat az ott élők, s a települések mások számára is vonzóvá, tiszteletreméltóvá váljanak. A pályázat városi önkormányzatok számára nyújt lehetőséget arra, hogy teljesítményüket, eredményeiket mérlegre téve különböző kategóriákban védjegy használatra nyerjenek jogosultságot. Újhartyán Önkormányzata A kultúra, az örökség, a művészet megőrzéséért kategóriában nyerte el a díjat és a védjegy használatot Debrecen, Tata, Gyula, Mórahalom, Szekszárd és Zalaegerszeg mellett. A felhívást harmadízben közzé tévő City Hungary ügyvezető igazgatója, Takács Júlia korábban azt nyilatkozta, hogy ösztönözni szeretnék a településeket arra, hogy büszkék legyenek saját értékeikre, teljesítményükre. Hogy elhiggyék: megvan minden képességük és készségük arra, hogy saját adottságaik, igényeik szerint minél élhetőbbé, minél fenntarthatóbbá tudják tenni otthonukat.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*