Aszódon megújul a Podmaniczky-kastély

Aszódon megújul a Podmaniczky-kastély

Az aszódi Podmaniczky-kastély állagmegóvására 150 millió forintos keretet különített el a kormány a központi költségvetésből. Erről Vécsey László országgyűlési képviselő tájékoztatta az aszódi képviselő-testületet.

Az összeget a Sándor-szárny kupolájának kijavítására, illetve a díszterem freskójának restaurálására fordítják. Vécsey László az aszódi képviselő-testület ülésének vendégeként bíztató hírekkel szolgált. Elöljáróban elmondta, hogy a kastélyprogramból azért került ki az aszódi kastély – több más Pest megyei műemlékhez hasonlóan –, mert ebben a gazdasági ciklusban a központi régió nem kapott európai uniós támogatást műemlékvédelemre, illetve kastélyfelújításra. A következő ciklusban Budapest már nem lesz része ennek a régiónak, így a fővárosi mutatók nélkül láthatóvá válik, hogy ez a térség is felzárkóztatásra szorul. A kormány – látva ezt a különleges helyzetet – úgy döntött, nem hagyja sorsukra a főváros környéki, illetve Pest megyei kastélyokat, várakat, ezért pénzt szabadított fel a központi költségvetésből az állagmegóvásokra.

Az MNV Zrt.-től kapott adatok szerint Aszódra 150 millió Ft jut. Az engedélyezési és kivitelezési tervek már elkészültek, a közbeszerzést követően a munka – várhatóan két hónapon belül – megkezdődhet. Vécsey László elmondta, ő ezt a munkát a felújítás első lépésének tekinti, és mindent elkövet azért, hogy a műemlék megmentése, hasznosítása érdekében további komoly összegek érkezzenek Aszódra.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*