Musical, operett a hotelben

Musical, operett a hotelben

A ráckevei Vénusz premierje

Megtette első lépéseit a papíron már megalakult Ráckevei Vénusz Színház. 2017. június 17-én a Ráckevén lévő Duna Relax & Event Hotelben Bor Viktor és Kósa Dénes előadásában musical- és operettrészleteket hallhattak az esti falatok elfogyasztása után az érdeklődők. Felhangzott többek között Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének egyik, minden bizonnyal örökzöld dallama, a „Jaj cica…” , továbbá Kocsák Miklós Légy jó mindhalálig című musicaljének „Az élet szép…” című száma és több Máté Péter-melódia. A közönség tapsolhatott Hacsek és Sajó párbeszédének is.

Másnap a Ráckevei Polgárőr Egyesület 10 éves fennállásának jubileumi ünnepsége törte meg a szigetújfalui erdő csendjét. A polgárőröket támogató ráckevei teátrum két művésze, Bor Viktor és Kósa Dénes ezen a délutánon ismert musicalrészletek előadásával ragadtatta tapsra a nagyérdeműt.

Nagyon sikeres volt az egy hétig tartó színitanodai tábor is. A résztvevő emberpalánták lubickolhattak az AquaLand hűs hullámaiban, megcsodálták Ráckevét a kilátóból, látogatást tettek Bálint Ágnes vecsési emlékházában, továbbá azon szerencsések közé tartoztak, akik körbejárhatták Ybl Miklós híres alkotását, a Magyar Állami Operaházat. Az épületnek nemcsak a közönség által látogatott részét csodálhatták meg, hanem bekukkanthattak a kulisszák mögé, sőt a színpadon is ott hagyták lábnyomukat…

A kezdeti sikeres lépéseket megtette tehát a papíron már meglévő Ráckevei Vénusz Színház.

Reméljük: hasonló siker koronázza a folytatást is….  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*