Szerb búcsú szőlőszenteléssel Szentendrén

Szerb búcsú szőlőszenteléssel Szentendrén

Augusztus 18-án és 19-én tartják meg a városban a hagyományos szerb búcsút.

Az egyházi ünnep mellett az új szőlő megszentelése is központi eseménye lesz a rendezvénynek, amelyre gasztronómiai vásárral, koncertekkel, táncházakkal, s késő estébe nyúló kólózással várják a látogatókat. A búcsú alkalmat kínál arra, hogy jobban megismerhessük a szerb népszokásokat, népviseleteket. A Duna-korzón felállított gasztronómiai vásárban hagyományos szerb ételeket és italokat kóstolhatunk meg. A Krisztus színeváltozásának ünnepére szentelt Preobrazsenszka-templom búcsúja a XVIII. század folyamán Szentendre legjelentősebb ünnepe volt. Az ortodox egyházi hagyomány szerint ezen a napon szentelik fel az új szőlőt. A búcsú legfontosabb eseménye az ünnepi istentisztelet, majd a liturgiát követő délutáni vecsernye, valamint a templomkertben tartott népi mulatság, zene és tánc. A vecsernye után az egyházközség hagyományosan borral kínálja a templomkertben egybegyűlt vendégeket.  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*