Sváb lakodalmi hagyományok Zsámbékon

Sváb lakodalmi hagyományok Zsámbékon

Színes viseletbe öltöztek a hagyományőrzők

Sváb hagyományok elevenedtek meg Zsámbékon, ahol háromévente rendezik meg a sváb lakodalmas programot, a Schwäbische Hochzeit in Schambekot. Ez alkalomra előkerülnek az eredeti viseletek, a résztvevők élvezhetik a régi ízeket, átélhetik a korabeli élményeket.

Állandóan figyelni kell a piac igényeit

Állandóan figyelni kell a piac igényeit

Fontos, hogy a vásárló minden esetben elégedett legyen

Idén tavasszal a Pest Megyei Iparkamara Korrekt Partner védjeggyel ismerte el a MIRELITE MIRSA Zrt. hazai és nemzetközi piacon tanúsított tisztességes kereskedelmi és szolgáltatói magatartását. A cég igazgatóságának elnökétől, dr. Losó Józseftől kértünk interjút.

Ceglédi az Év Családja Pest megyében

Ceglédi az Év Családja Pest megyében

Hat kiskorú gyermeket nevelnek most otthon

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1989-ben népesedési világnapnak nyilvánította július 11-ét annak emlékére, hogy a Föld lakossága akkor érte el az ötmilliárdot. Azóta azonban már hatmilliárdnál is többen vagyunk. Eközben Európában egyre kevesebb a sokgyermekes család.

Csaknem 100 milliárd forint fejlesztésekre

Csaknem 100 milliárd forint fejlesztésekre

Augusztus végéig kell benyújtani a terveket a Kormány számára

A Pest megyei települések, illetve a megyei önkormányzat nagyot álmodott, s az elképzelések szerint akár ezermilliárd forintos fejlesztés is megvalósulhatna a térségben, – legalábbis ennyi ötlet, terv, javaslat született az elmúlt időszakban a települések részéről.

Interjú Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművésszel

Interjú Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművésszel

A zene minősége az életem minőségét adta nekem

A Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész fellépett már a világ leghíresebb koncerttermeiben. Repertoárján Bach, Mozart, Chopin, Liszt és Bartók művei mellett a zeneirodalom számos más jelentős alkotása is szerepel. A Vácon élő Bogányi Gergely szülővárosa és Zebegény után legutóbb Budapest díszpolgára lett.

Újabb ügyek intézhetőek ősztől a megyei kormányablakoknál

Újabb ügyek intézhetőek ősztől a megyei kormányablakoknál

Több mint száz új ügyet lehet intézni szeptember 1-jétől az ország eddig átadott 260 és Pest megye 21 kormányablakában. Kibővül a tevékenységi kör többek között a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérelemmel és a fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát érintő körülmények megváltozásának bejelentésével, vagy a telepengedély kiadási kérelemmel.