Fontos fejlesztések Ecseren

Fontos fejlesztések Ecseren

Szép kert, tiszta környezet
Gál Zsolt polgármester az aktuális ecseri történésekről tájékoztatta lapunkat:

„Régóta szükséges fejlesztéseket sikerült pályázati és saját forrásból elvégeznünk, illetve elkezdenünk. Sokat köszönhetünk településünk országgyűlési képviselőjének, dr. Szűcs Lajosnak. Megépült a temető melletti járda, elkészültek és telepítették a buszvárókat (az összes megállóban), átadtuk a központban a parkolót. Vannak olyan munkálatok, amelyek befejezése minden igyekezetünk ellenére átcsúszik a következő évre.

Egyik nagy pályázati forrásból finanszírozott beruházásunk is lassan a végéhez ér, az épületenergetikai pályázat november végén zárul le. Az összes eddig még nem szigetelt önkormányzati épület megújul, az épületek környezetét jövőre saját forrásból tudjuk megszépíteni. A képviselő-testület eltökélt szándéka volt a település szépítése, ezért az elmúlt években alapított egy „Szép Kert Tiszta Környezet” díjat, amelyet pályázat útján lehet elnyerni. Ebben az évben az összes lakosunk kapott virágmagokat, ezzel is ösztönözve lakókörnyezetük szép kialakítását. Idén négy magánszemély és két intézményünk nyerte el a díjat, gyönyörű kertek építésével. Nagyon sok feladat áll még előttünk. Bízom benne, hogy ezekben is sikeresen tudunk előrejutni. Remélem, a lap olvasóit nem untattam idei évünk rövid összefoglalójával. Engedjék meg, hogy az Ecseren megrendezendő programokra felhívjam figyelmüket és meghívjam önöket! A civil szervezeteinkkel történő együttműködés eredményeként megnövekedett rendezvényeink száma, ezekről a művelődési házunk honlapján kapnak tájékoztatást.”  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*