Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol

Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol

Az idei évben a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték adójuk megállapítását.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez nem kell kérelmet benyújtani. 

A tervezet – akár az adózó közreműködése nélkül is, ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az ügyfélkapun keresztül elektronikus formában teszi elérhetővé.

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, sms-ben (06 30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon, telefonon az 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon.

Az sms-ben az szja rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJA, szóköz, adóazonosító jel, szóköz, ééééhhnn.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról idén is lehet elektronikus formában és papíron is rendelkezni.

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület elérhető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu/szja/szja), illetve a kormányzati portálról (www. magyarorszag.hu).


 

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*