Lucz Dóra Eb-arannyal tette le a névjegyét a felnőttek között

Lucz Dóra Eb-arannyal tette le a névjegyét a felnőttek között

„Itthon motiváljuk, húzzuk egymást”
Idén már a felnőttek között nyert Európa-bajnoki aranyérmeket Lucz Dóra, aki Dunakeszin kezdte a kajakozást, jelenleg pedig az Újpesti TE versenyzője. A 22 éves sportoló távlati célja a 2020-as tokiói olimpia.

Lucz Dóra másfél évvel fiatalabb húgával, Noémivel kezdett kajakozni 2004-ben Dunakeszin, majd Anna húga is követte őket. „Nagyon jó volt a hangulat, ezért itt ragadtunk. Rasztotzky János és László Gizella voltak az első edzőink” – mesélt a kezdetekről. Az első nemzetközi sikerek 2009-ben jöttek, amikor 500 és 1000 méteren is győzött, de csak másfél évvel ezelőtt dőlt el, hogy véglegesen a versenysport mellett dönt.

„Három éve edzőt váltottam, s Almási Nándorral folytattam a munkát, az Újpesthez szerződtem. Befejeztem a gimnáziumot, majd a kajakozás lett a legfontosabb” – mondta Lucz Dóra, aki jelenleg gazdálkodási és menedzsment szakon végzi tanulmányait. A korosztályos nemzetközi sikerek után – amelyek között két U23-as világbajnoki cím is található – idén bekerült a plovdivi felnőtt Eb-re utazó csapatba. A bizalmat két aranyéremmel hálálta meg, tagja volt az 500 méteren győztes négyesnek, valamint egyesben 200 méteren is diadalmaskodott. „Sok fiatal került be most a válogatottba, akikkel korábban is együtt versenyeztem, így nem volt szokatlan a környezet, az idősebbek pedig nagyon kedvesek voltak. Jó volt nagy nevek ellen versenyezni, 200 méteren olimpiai érmeseket sikerült megverni” – emlékezett vissza az Eb-re. A racicei világbajnokságon szintén tagja volt a válogatottnak, Csehországban 200 méteren ismét döntőbe jutott, s nyolcadik lett. „Lehetett volna jobb is a vb-szereplés, de 200 méteren, mivel olimpiai szám, nagyon nagy a konkurencia. Végül is a nyolcadik leggyorsabb vagyok a világon, ami nem rossz” – jelentette ki.

Lucz Dóra távlati céljai között a 2020-as tokiói olimpia az első. „Leültünk az edzőmmel, s megbeszéltünk, hogy az olimpiai ciklusban gondolkodunk. Addig sok kisebb célt kell teljesíteni, akár versenyekre lebontva. Eddig se volt kicsi a konkurencia a női kajakosok között, de jövőre várhatóan visszatér az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, azután valószínűleg Csipes Tamara is. De ez nem baj, mert azt jelenti, hogy itthon is jól kell menni, motiváljuk, húzzuk egymást” – mondta a riválisokról, akik közül elsősorban Kozák Danuta a példaképe.

„Amit Dana véghez vitt, az csodálatos, s nekem nagyon tetszik, hogy emellett ilyen szerény tudott maradni, most is a földön jár. Rajta kívül a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington teljesítménye a példaértékű számomra” – nyilatkozott Lucz Dóra, aki most is Dunakeszin lakik.  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*