Nagyteremben rendezhetik majd a városi ünnepségeket

Nagyteremben rendezhetik majd a városi ünnepségeket

Aszód város idei fejlesztési tervei között az új művelődési ház kialakítása a legnagyobb feladat.

2014-ben, az akkor frissen megválasztott képviselő-testület az előtte álló ciklusra gazdasági programot állított össze. A város fejlődése azóta ezen ütemterv szerint zajlik, s bár kisebb-nagyobb módosítások történtek, a célkitűzések eddig magas százalékarányban teljesültek. A grémium decemberi ülésén tekintette át és fogadta el a 2018-ra szóló fejlesztési tervet.

A legnagyobb feladat egy új művelődési ház építése a volt Tüdőbeteg-gondozó Intézet épületének kibővítésével és felújításával. Az új komplexum többek között egy 300-350 fő befogadására képes nagytermet is magában foglal majd, amelyre égető szüksége van a városnak, hogy a nagyobb nézőszámú programoknak – koncerteknek, ünnepségeknek – megfelelő színtere legyen. A mintegy 455-500 millió forintra becsült beruházás megvalósítását pályázati pénzből kívánja fedezni az önkormányzat.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*