Perbál nyugodt település a főváros vonzáskörzetében

Perbál nyugodt település a főváros vonzáskörzetében

Az itt élő polgárok számára valódi otthont, az idetelepülőknek pedig vonzó lehetőségeket jelent Perbál, hiszen egészséges ütemű fejlődés és gyarapodás jellemzi a községet.

Perbál a Budai-hegység és a Gerecse nyúlványai közt fekszik, Pest megye északnyugati peremén. A főváros vonzáskörzetének egyik legkisebb településeként meg tudta őrizni falusias jellegét, miközben egyre javuló komfortot képes biztosítani az itt lakóknak.

A kilencvenes évek szuburbanizációs folyamatának nem lett részese – mondja Varga László polgármester –, helyette a visszafogott, ám jól megfontolt fejlődést választotta, mind a lakóközösségi, mind a vállalkozási területeken. Mindezek mára azt eredményezték, hogy élhető és szerethető településsé fejlődött, mely egyre népszerűbb a távolabbról érkezők számára is. Közintézményei, közterületei szép sorban megújulnak: az utóbbi hetekben nyert el támogatást például az iskolafejlesztés, növekszik a helyi vállalkozások száma, folyamatban van a sportlétesítmények, valamint az azok környezetében lévő utcák korszerűsítése. Perbált befogadó, barátságos településként ismerik, s erről bárki meggyőződhet például a nagy múltú Perbáli Búcsú alkalmával, amelyet – immár több száz éve – minden év júliusának utolsó hétvégéjén rendeznek.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*