Szentendre hárommilliárdos központi támogatást kap

Szentendre hárommilliárdos központi támogatást kap

Az önkormányzatok adósságkonszolidációjából korábban kimaradt Szentendre, idén viszont a Gazdasági Kabinet döntésének köszönhetően 2,9 milliárd forint központi költségvetési támogatást kap. Szentendre ezzel éves szinten 300 millió forint adósságtörlesztési kötelezettségtől szabadul meg.

Szentendre számára 2017-ben 2,9 milliárd forint központi költségvetési támogatást biztosít a Gazdasági Kabinet, érdemben csökkentve ezzel az önkormányzat adósságtörlesztéssel járó terheit – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A kormány 2010 óta kiemelt figyelemmel kíséri az önkormányzatok adósságának alakulását, s az újbóli adósságfelhalmozás elkerülése érdekében a finanszírozási rendszer átalakítása mellett a felelősségteljes önkormányzati gazdálkodás megvalósítását tűzte ki célul. 2011 és 2014 között 1370 milliárd forintos adósságot vállalt át az állam – emlékeztetett a miniszter.

Szentendre önkormányzata az egészséges életmód elősegítését, a turizmus fellendítését, a sport népszerűsítését szem előtt tartva építtette és üzemelteti a tulajdonában lévő gazdasági társaságon keresztül a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontot. Ehhez még 2006-ban jelentős összegű lízingszerződést kötött, melyre az önkormányzat készfizető kezességet vállalt. A szerződésből eredő kötelezettség jelenleg 2,9 milliárd forint.  Mivel az adósságkonszolidáció csak az államadósságba is beleszámító helyi önkormányzati adósságelemekre terjedt ki, a szabadidőközponthoz kapcsolódó adósság törlesztése a gazdasági társaságot és közvetve a várost továbbra is terhelte. A mostani döntéssel a város évi 300 millió forint adósságtörlesztési kötelezettségtől szabadul meg.

A városvezetés megtette a jogi lépéseket a Quali Team Kft. 587 milliós, várossal szemben fönnálló tartozásának behajtására. A pert megnyerte, a bíróság jogosnak ítélte a város követelését – mondta a hír kapcsán Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere. Hangsúlyozta: az önkormányzat bizonyította az elmúlt években, hogy felelős gazdálkodást folytat a város érdekében. Az önkormányzatok országos adósságkonszolidációjából ez a tétel Szentendre esetében kimaradt, a város fejlődését visszavetette az adósság törlesztése. A kormányzat a jelenlegi városvezetés munkáját ismerte el, amikor átvállalta az uszodával kapcsolatos terheket, fejlődési pályára állítva ezzel Szentendrét.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*