Tour de Hongrie 2017

Tour de Hongrie 2017

Kerékpáros országjárás Pest megyén keresztül
Cegléd lesz az egyik cél- és rajtállomása a 2017-es Tour de Hongrie kerékpárversenynek, amely június 27-én Szombathelyen kezdődik, s július 2-án Budapesten ér véget.

Az Alföld kapujának is nevezett Pest megyei település tavaly került be először a Tour de Hongrie programjába, akkor innen rajtolt a verseny harmadik szakasza. A Cegléd nagydíjáért kiírt részhajrát a marokkói Galdoune nyerte meg.

Ebben az évben ismét a harmadik szakaszban érintett Cegléd, ekkor Paksról érkezik ide a mezőny, majd másnap Karcagra teker tovább. A Tour programjába bekerülni nem egyszerű, ugyanis idén fordult elő először, hogy több település pályázott, mint ahány helyre eljuthat a verseny. Ezért is siker Cegléd számára, hogy ismét fogadhatja a mezőnyt Közép-Európa egyik meghatározó kerékpáros viadalán.

A hat versenynap során öt szakasz vár az indulókra, 11 város ad otthont egy-egy szakasz rajtjának vagy céljának, s összesen 52 települést érint a viadal. Az idei Tour távja felülmúlja a tavalyit, 750 kilométert teljesítenek a résztvevők, további 750 kilométer pedig utaznak. A bringások a győzelem és a helyezések mellett világranglista-pontokért is harcolhatnak majd, mivel a Tour de Hongrie a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriával szerepel. A UCI szabályai szerint mintegy 16 500 eurós, azaz ötmillió forintos pénzdíjat osztanak ki.

Válé Flórián, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökségi tagja szerint a körverseny a hazai kerékpársport piramisának csúcsa. „A mi feladatunk az, hogy a csúcs alá minél szélesebb bázist teremtsünk. Emellett szeretnénk, hogy a jövőben minél több magyar versenyzővel találkozhassunk a versenyen” – mondta Válé Flórián, hozzátéve, hogy az olimpián az atlétika és úszás után a kerékpársportban osztják a harmadik legtöbb érmet, s bízik benne, hogy a magyar versenyzők néhány éven belül eljutnak oda, hogy nagy versenyeken is lehessen nekik szurkolni.

A magyarországi körverseny nemzetközi szinten is egyre népszerűbb, az idei megmérettetésre Európán kívül Ázsiából, Dél-Amerikából és Észak-Amerikából is érkeznek csapatok. Ott lesz a rajtnál a világhírű Asztana gárdája, de érkezik csapat az Egyesült Államokból is. A szervezők 35 csapat nevezését már nem tudták elfogadni, mert betelt a létszám.

A 38. alkalommal sorra kerülő Tour de Hongrie június 27-én, az 1 km-es szombathelyi prológgal rajtol, majd folytatódik a Keszthely és Zalaegerszeg közötti 150 km-rel. Az úgynevezett királyetap a Karcag és Miskolc közötti szakasz lesz.

A 2017-es Tour de Hongrie menetrendje:

június 27.: prológ, egyéni időfutam, Szombathely

június 28.: 1. szakasz, Keszthely−Zalaegerszeg

június 29.: 2. szakasz, Velence−Siófok

június 30.: 3. szakasz, Paks−Cegléd

július 1.: 4. szakasz, Karcag−Miskolc

július 2.: 5. szakasz, Jászberény−Budapest

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*