A Homokhátság fejlesztése közös feladatokat jelent

A Homokhátság fejlesztése közös feladatokat jelent

A Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács február 14-én tartotta ez évi első ülését a Bács-Kiskun Megyei Megyeháza épületében. A Tanács Csongrád, Pest és Bács-Kiskun megye önkormányzatának és közgyűlésének részvételével alakult meg 2012-ben.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke megnyitó beszédében kitért arra, hogy a Tanács tagjait alkotó megyék egyedülálló módon, a saját térségük határain is túltekintve, egymással összehangoltan készítették el a tavalyi év végén klímastratégiájukat. Az ehhez szükséges koordinatív munkát a Tanács látta el.

Ezt követően Szőke Norbert stratégia koordinátor beszélt többek között a 2017 decemberében, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak benyújtott támogatási kérelemről és arról a szakmai párbeszédről, amely a minisztériumi és a megyei kollégák között kezdődött meg. A támogatás lehetőséget ad egy természetközeli szennyvíztisztítási mintaprojekt megvalósítására. Ennek keretében a bugacpusztaházai IKSZT épületének szennyvízelvezetési rendszerét fejlesztik mintateleppé, amely alkalmas arra, hogy a lakosság, a cégek és a szakmai szervezetek számára bemutassa azt a módszert, amely biológiai megoldásokat alkalmaz a használt víz tisztítására. Ennek üzemeltetése nem igényel majd nagy szakmai gyakorlatot, nincs energia- és vegyszerigénye, nem kell állandó felügyelet, valamint alkalmazkodik a szezonális ingadozásokhoz. Kiváló olyan területeken, ahol a közüzemi csatornahálózat nem elérhető vagy gazdaságosan nem kiépíthető, alacsony a népsűrűség, tehát a tanyás térségek számára is kifejezetten kedvező. A fejlesztés országosan is ritkaságnak számít.

A tanácskozáson elhangzott az is, hogy a Homokhátság területén végbemenő, klímaváltozás okozta káros hatások ellensúlyozására fejlesztési megoldásokat kívánnak keresni, melyről az Országos Vízügyi Főigazgatósággal folynak egyeztetések. A megoldások majd képessé teszik a térséget a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. A Homokhátság keleti és nyugati mintaterületein tervezett fejlesztések megfelelőek az alkalmazkodás elősegítéséhez, a tervezett ökológiai és vízháztartásbeli hatások eléréséhez.

Az ülésen kitértek továbbá a használt szennyvizek mennyiségi felmérésének fontosságára térségünkben, hiszen a kommunális szennyvizek mértéke becsülhető, de pontos adat nem áll rendelkezésre. A kommunális szennyvizek tisztításán túl az egyéb használtvizek és a csapadékvizek is jó hatásfokkal tisztíthatók természetközeli módszerekkel, majd a tisztított vizek talajba szikkasztás révén táplálják a száraz, vízhiányos területet. A szakemberek hangsúlyozták a komplett ökológia vízgazdálkodás fontosságát.

A Térségi Fejlesztési Tanács legfőbb feladatának érzi tagjai számára a Homokhátság természeti és gazdasági fejlődésére jelentőséggel bíró projektjeinek előkészítését, a fejlesztési tevékenységek koordinálását.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*