Bővítik és felújítják a dunakeszi szakrendelőt

Bővítik és felújítják a dunakeszi szakrendelőt

A Budapesten és a főváros agglomerációjában történő egészségügyi fejlesztés részeként kétmilliárd forintból újul meg a dunakeszi szakrendelő. 

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében a pszichiátria új épületet kap, bővül a szakrendelő területe, új burkolatok és belső nyílászárók lesznek, továbbá fejlesztik a műszerparkot, többek között új digitális röntgenrendszerrel.
    A kormány 2017 és 2026 között az EBP megvalósításával 700 milliárd forintos fejlesztést tervez, ami Budapest és Pest megye történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztését jelenti, és több mint négymillió embert érint. Tavaly 40 milliárd forintot fordítottak a nagyberuházások tervezésére, illetve orvostechnikai eszközök beszerzésére.
    A centrumokon kívül 22 társkórházban történnek majd milliárdos, sok esetben tízmilliárdos fejlesztések. A térségi járóbeteg-szakrendelőkben is komoly fejlesztések indulnak, a kormány tavaly két körben 16 szakrendelő korszerűsítéséről döntött, majd egy harmadik körben további rendelők újulhatnak meg. Az eddigi döntések csaknem 43 milliárd forintos fejlesztést jelentenek, Váctól Nagykátáig, Szigetszentmiklóstól Veresegyházig.
    A dunakeszi szakorvosi rendelő fejlesztése nemcsak Dunakeszi, hanem Fót, Göd és Csomád lakói számára is érdemi előrelépést jelent. Az 1984-ben épült szakrendelőben még nem volt nagyszabású korszerűsítés, a mostani fejlesztés 2019 decemberében fejeződik be. Az önkormányzati fenntartású intézmény korszerűsítéséhez Dunakeszi is hozzájárult, 191 millió forinttal.
    Az EBP keretében 430 millió forintból újul meg a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ, Csömörön pedig 200 millió forintos állami támogatással új egészségház épül 2018 végéig.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*