Megnyitotta kapuit a Dunaharaszti Sportcsarnok

Megnyitotta kapuit a Dunaharaszti Sportcsarnok

Újabb jelentős beruházás valósult meg a város életében: június 16-án ünnepélyes keretek között megnyílt a városi sportcsarnok. A hivatalos ceremónián felül, a sportolók és táncosok bemutatói után könnyűzenei koncerttel zárult az esemény.

A Napsugár utcában ezer férőhelyes sport- és rendezvénycsarnok épült, amely nemcsak a város, hanem a térség sportéletében is fontos szerepet tölthet be.

Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. április 27-én döntött arról, hogy a Dunaharaszti Munkás Testedző Kör (DMTK) − a társasági és osztalékadóról szóló 1966. évi törvény, és a 2011. évi kormányrendelet alapján – pályázatot nyújtson be a Magyar Kézilabda Szövetséghez szabványos kézilabdapálya elhelyezésére alkalmas sportcsarnok építésére. A tervezési időszakot követően az építési engedély 2016. április 19-én lett jogerős. A generálkivitelezési munkák megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárás 2016 végén zárult le, melynek eredményeként a DMTK 2017. január 23-án vállalkozási szerződést kötött az F-Építő Generál Zrt.-vel, majd január 27-én átadták a munkaterületet. Megkezdődtek az előkészítési munkák, április 11-én ünnepélyes alapkőletételt tartottak, és ezt követően folytatódott az építkezés.

A csarnok kétszintes, 2891m2 hasznos, 2212 m2 nettó alapterületű, magassága 8,95 méter. A földszinten aula, ruhatár, büfé, szociális helyiségek, kazánház, valamint az 1104 m2-es küzdőtér található, a hozzá tartozó öltözőszárnnyal. Itt négy öltöző, két játékvezetői öltöző − melyből az egyik akadálymentesített − és orvosi szoba kapott helyet. Az emeleten található egy 154 m2-es küzdősportterem, két öltöző, iroda és tárgyaló. Az emeletről lehet megközelíteni az 500 fős nézőteret, mely alatt raktár, illetve kondicionáló terem lesz kialakítva. A küzdőtéren elhelyezhető 500 mobil ülőhellyel kiegészítve az épület ezer fő befogadására alkalmas. Elsősorban sportcélú rendezvényekre készült a csarnok, de tervezik egyéb programok befogadását, szervezését is. A beruházás 710 millió forintba került, kiegészítve a tervezési-engedélyezési, a közbeszerzési és a közműkialakítási költségekkel.

Az új létesítmény fellendíti majd a város sportéletét, nívós eseményeket kínál a sportrajongóknak, lehetőséget biztosít a civil és a sportszervezetek számára rendezvényeik megvalósítására.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*