Egy vívóközpontot szeretnének kialakítani a városban

 Egy vívóközpontot szeretnének kialakítani a városban

Budakalászon fényesen ragyog a tőr

Ambrus Gábor

A 2011-ben alakult Fénylakk Budakalászi Vívósport Egyesület eddigi legnagyobb sikerét érte el az idei országos bajnokságon: férfi tőrben egyéniben és csapatban is ezüstérmet nyert a klub, amely a vidék bajnokságokon sorra aratja a győzelmeket.

− Öt éve hoztam létre a klubot, a cél a vidéki vívás erősítése volt – nyilatkozott Sághy Ervin, aki kilenc évig „légióskodott” Zalaegerszegen. − Amikor az ottani edző Dániába ment, felvetődött, hogy a barátainkkal egyesületet alapítunk, ahol a magunk urai vagyunk. Adta magát Budakalász, mivel az itteni vállalkozások biztosítják az anyagi hátteret. Mi szervezünk és intézünk mindent, magunk döntjük el, mire költjük a pénzt. Négy-öt vívóval indultunk, a gyerekkori vívótársainkat sikerült rábeszélni a csatlakozásra. Mára már harmincam vagyunk, s közülük 16-18 vívó látogatja rendszeresen az edzéseket. Az első csapatba én már nem is fértem be… − mondta Sághy Ervin.

A férfi tőrcsapat öt éve az ötödik helyen végzett az országos bajnokságon, így amikor most bejutottak a négy közé, joggal ünnepeltek a budakalásziak. Végül a Gátai Róbert, Szerémi András, Káli András, Pilissy Zoltán összeállítású gárda a második helyen végzett, s egyéniben Gátai Róbert is a dobogó második fokára állhatott fel. A női együttes hetedik lett.

− Az ob-n a döntőben is volt esélyünk, 10-11 tussal is vezettünk. Mi arra törekszünk, hogy vidéken a legjobbak legyünk tőrben, a vidék bajnokságon tavaly és idén is négy aranyat szereztünk – büszkélkedett az eredményekkel a klubelnök. Majd hozzátette: csak tőrözéssel foglalkoznak, más fegyvernemmel nem, mivel ezt tanulták, ehhez értenek. A klub edzője a kezdetektől Szelei István olimpiai bronzérmes vívó.

A klub önerőből tartja fenn magát, a szövetségtől eredményességi támogatást kapnak. A hosszú távú cél az, hogy a város támogatásával Budakalászon kapjanak saját termet, mert jelenleg az MTK-hoz járnak edzésre. Ha sikerülne a városban kialakítani egy központot, a gyerekekkel is elkezdhetnének foglalkozni.

− Az olimpia után naponta három telefont kaptam, azaz van érdeklődés. Nagy öröm lenne, ha gyerekek is jönnének hozzánk. Ez nem is számítana olyan nagy befektetésnek – összegzett Sághy Ervin.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*