VELKEY ÁDÁM HÉT ÉRMET NYERT A SZERVÁTÜLTETETTEK VILÁGJÁTÉKÁN

VELKEY ÁDÁM HÉT ÉRMET NYERT A SZERVÁTÜLTETETTEK VILÁGJÁTÉKÁN

A ceglédi sprinter két világcsúcsot futott
Összesen hét érmet, közte három aranyat nyert Velkey Ádám a XXI. szervátültetettek világjátékán a spanyolországi Malagában, ahol 52 ország mintegy 2300 sportolója indult.

A ceglédi sprinter esélyesként utazott a játékokra, hiszen a két évvel ezelőtti viadalon is ő győzött 100 és 200 méteres síkfutásban, valamint a 4x100-as váltóval és súlylökésben is. Ezúttal a címvédésen túl az is a céljai között szerepelt, hogy mindkét távon világcsúcsot érjen el. Ez is sikerült neki a klasszikus sprintszámban 11,10 másodpercre javította az 1987-es 11,18-as rekordot, míg 200 méteren 23,41 másodperccel megdöntötte az 1997-es 23,49-es csúcsot.

„Tagadhatatlanul jó érzés volt magyarnak lenni Malagában is. Sprinter vagyok, az idei fedettpályás országos bajnokságon, 60 méteren az egészségesek között sikerült a hetedik helyet megszereznem, célom, hogy jövőre dobogóra állhassak, 100 méteren pedig jóval 11 mp-en belüli időeredményt érjek el” – tervezi a sprinter.

Velkey Ádám a világjátékokon súlylökésben ugyancsak a legjobbnak bizonyult, míg a 4x100-as és a 4x400-as váltóval a második helyen végzett, kislabdadobásban és gerelyhajításban pedig harmadik lett.

A sportember éppen tíz éve egy genetikai betegség miatt veseátültetésen esett át. „Születésem óta tudni lehetett, hogy veseátültetésre lesz szükségem. Két testvérem és édesanyám is szervátültetett. Tizenöt éves voltam, amikor sor került a műtétre. Ikertestvéremet előtte három hónappal operálták, így volt némi rálátásom, mire számíthatok” – mondta Velkey, aki operációja előtt focizott és karatézott, de az átültetés után a testi ütközéssel járó sportok nem jöhettek számításba. „Tizennyolc-tizenkilenc éves voltam, amikor rátaláltunk testvéreimmel a cross fitt multifunkcionális edzésformára. 2014-ben megismerkedtem az atlétikával, s azóta ez a nagy szerelem. Még abban az évben sikerült kvalifikációt szereznem a szervátültetettek Európa-bajnokságára, s Krakkóban megnyertem a 100 és 200 métert, a súlylökést és győztünk a 4x100-as váltóval” – sorolta eredményeit. Velkey Ádám a felnőtt szabadtéri országos bajnokságán egy sérülés miatt nem indulhatott. Nagy célja, hogy a jövőben rajthoz álljon a magyar bajnokságon, bejusson a döntőbe, és 11 másodperc alatt érjen célba.

Az 52 fős magyar válogatott 18 arany-, 23 ezüst- és 35 bronzérmet szerzett a szervátültetettek világjátékán, ezzel az éremtáblázaton a kilencedik helyen végzett.  

Ambrus Gábor

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*