A fejlődés lehetőséget adott a megyében

A fejlődés lehetőséget adott a megyében

Milyen évünk volt 2017-ben?
Köztudott, hogy Pest megye hátrányokat szenvedett el amiatt, hogy még 2021-ig Budapesttel közösen alkot egy régiót, ám a kormány kompenzációs keretet biztosított számunkra, 80 milliárd forintot három évre.

A hozzávetőlegesen 1,2 millió lakosú Pest megyében mintegy 340 ezer munkahely létezik, ezek csaknem 2 százaléka a mezőgazdaságban, mintegy 29 százaléka az iparban, valamivel több mint 69 százaléka pedig a szolgáltató ágazatokban. A bruttó átlagbér 2017. II. negyedévében megyénkben némileg elmaradt a hazai átlagtól: nálunk 272 000, míg országosan 299 000 forint volt. (A bruttó átlagbérek Pest megyében egyébként 12,8 százalékkal növekedtek 2016. II. negyedévéhez képest.)

A becslések szerint Pest megye hazánk idei GDP-jének több mint 10 százalékát termeli meg: az ipari és a szolgáltató szektorban (utóbbin belül mindenekelőtt a kereskedelemben), de a szállítmányozási és a logisztikai ágazat teljesítménye is kiemelendő. (A hazai nagyipar hatékony működése nagymértékben függ attól, miképpen teljesítenek a megyénkben működő logisztikai cégek.)

A kormány 80 milliárd forintos kompenzációs keretet biztosított számunkra, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítjuk. Ebből 2016-ban ötmilliárdot költöttünk el, idén huszonöt milliárdot használunk fel, jövőre pedig ötvenmilliárd forintot. (Az eddig kiírt, s a 2018-ban kiírandó pályázatok a kkv-szektor számára eszközbeszerzést és ipari, valamint vállalkozási parkok létesítését jelentik.)

A hazai költségvetésből biztosított 80 milliárd forint támogatást a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati rendszerben, Pest Megye Önkormányzatával együttműködve használja fel, méghozzá oly módon, hogy a támogatás hatékonyan és átlátható módon biztosítsa a Pest megyei értékteremtő fejlesztések eredményes megvalósítását, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság fejlesztéséhez és a Pest megyei családok jólétének növeléséhez.

61 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el meglévő telephelyeinek átalakítására, modernizációjára és bővítésére összesen 3 milliárd forintot. Az eredetileg 1,4 milliárd forintos támogatási keretösszegre összesen 132 pályázat érkezett be 6,5 milliárdos igénnyel, azaz ezzel a pályázati felhívással kapcsolatban több mint négyszeres túligénylés történt. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szaktárca 1,5 milliárd forinttal megemelte a keretet, így tehát 61 vállalkozás kapott lehetőséget Pest megye területén lévő 114  gazdaság élénkítéséhez és a foglalkoztatás növeléséhez.

A belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására 53 települési önkormányzat nyert el összesen 4 milliárd forintot. A felhívásra 147 pályázat érkezett, összesen 12,7 Mrd Ft támogatási igénnyel, ami háromszoros túligénylést jelent. Az NGM az eredeti 3,5 milliárd forintos támogatási keretet itt is megemelte, további félmilliárd forint biztosításával.

A támogatásból az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését valósíthatják meg, ezzel is javítva a helyi munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését. Az egyes Pest megyei települési önkormányzatok 20-150 millió forintot nyertek el. A támogatás eredményeként tehát 53 települési önkormányzat területén javul a belterületi utak állapota: összesen 14 200 méter szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 48 420 méter önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség.

A kormány kiemelt ügyként kezeli Pest megye megerősítését, versenyképességének növelését, s fontosnak tartja, hogy olyan pénzügyi támogatási lehetőségek legyenek elérhetőek számunkra is, mint más, hasonló fejlettségi szintű megyék esetében.  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*