Több mint 14 milliárd forint Pest megyének

Több mint 14 milliárd forint Pest megyének

Pásztor Diána

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program márciusban megjelent kiírásai a kisgyermekes szülők munkavállalásának segítését, a leromlott településrészeken élők életkörülményeinek, valamint a közlekedésbiztonság javítását, a kerékpárutak építését, az akadálymentesítést próbálják elősegíteni. Az üzleti infrastruktúra fejlesztésére is lesznek majd források.

A 2014-2020-as fejlesztési időszakban Pest megye, Budapest és Érd Megyei Jogú Város számára a VEKOP 37,3 milliárd forintot biztosít, ebből 14 milliárd megyénk települései között kerül majd szétosztásra – tudta meg lapunk a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

A Pest megyei településeken élő szülők közül többeket tarthatott vissza a munkába állástól az, hogy férőhely hiányában gyermeküket nem tudták bölcsődébe, családi napközibe vagy óvodába adni. Nekik kedvez a VEKOP-6.1.1-15 felhívás, mely a gyermekellátó intézmények fejlesztésével, a kapacitások növelésével kívánja ösztönözni az édesanyákat és édesapákat arra, hogy visszatérjenek a munka világába. Támogatást kaphatnak olyan kezdeményezések, melyek infrastrukturális fejlesztéseket, egyebek mellett az intézmények bővítését, új telephelyek és szolgáltatások létesítését, a mozgásfejlesztést, szabadidős programokat lehetővé tevő terek kialakítását célozzák. Az első benyújtási szakaszban 4,1 milliárd forint kerül majd szétosztásra a kérelmezők között, a teljes Pest megyében rendelkezésre álló keretösszeg pedig összesen 5,1 milliárd.

A leromlott környéken, a település „vérkeringéséből” kikopó, elszigetelődő részeken élő lakosság helyzetének javítása is a fejlesztési területek közt található, a VEKOP-6.2.2-15 az érintettek életkörülményeinek javítását célozza, s emellett azt is támogatja, hogy a szegregáció útján elindult lakosság visszakapcsolódjon a társadalmi életbe. Ennek megvalósításaként korszerűsíthetik, energiahatékonyság szempontjából javíthatják, felújíthatják a társasházi vagy lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületeket, modern szociális bérlakások jöhetnek létre. Támogatási kérelmet ez esetben csak konzorciumok nyújthatnak be. Várhatóan 2-3 szerencsés pályázó osztozik majd az eddig kiírásra került 1,3 milliárdnyi keretösszegen. Az e célra elkülönített teljes Pest megyének szánt forrás közel 1,9 milliárd.

A kerékpárosok és a kerekesszékkel közlekedők számára is élhetőbbé válhatnak azok a települések, melyek támogatást nyernek a fenntartható Pest megyei közlekedésfejlesztés segítésének jegyében született VEKOP-5.3.2-15 keretében. A kiírás egyfelől a kerékpárosoknak kíván kedvezni – legyenek azok turisták, vagy két keréken munkába járók –, ám emellett biztonságos parkoló- és gyalogátkelőhelyek, akadálymentes infrastruktúra kialakítására is lehetőséget nyújt az önkormányzatoknak. Az 1,8 milliárdos keretösszegből új kerékpárutak, térfigyelő rendszerrel bíró parkolók, megfelelően kivilágított átkelők jöhetnek létre, s a mozgáskorlátozott lakosok közlekedése, munkába járása is egyszerűbbé válhat a megye településein. Várhatóan 4-6 kérelem nyer majd támogatást.

Az üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatására közel 2,9 milliárd Ft fejlesztési forrás állhat majd rendelkezésre – tájékoztatott az NGM. A Közép-magyarországi régióban a minisztérium közlése szerint az IKOP (Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program) és KEHOP (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) felhívások is biztosítanak fejlesztési forrásokat, így a következő uniós fejlesztési ciklusig, amelyben Pest megye már önálló régióként pályázhat különböző forrásokra, e programok is lehetőséget nyújtanak a települések gyarapodására.

Fotó: Az „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” elnevezésű VEKOP program a fiatalok elhelyezkedését segíti

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*