Közel tízezren iratkoztak be a felsőoktatásba

Közel tízezren iratkoztak be a felsőoktatásba

Gazdaság, technika, oktatás: így felvételizett Pest megye

Számos Pest megyei fiatal először kóstol bele a főiskolai, egyetemi szorgalmi időszakba 2016 szeptemberében. A korábban megszokott témazárók helyett immár zárthelyiken kell bizonyítaniuk a tanulóból hallgatóvá avanzsálóknak. A közoktatás gondoskodó, odafigyelő attitűdjét felváltja egy önállóbb, felelősségteljesebb hozzáállást követelő rendszer. Régiónkból ebbe a kalandba idén összesen 9727 diák vágott bele.

Beszélgetés Vészabó Noémi festőművésszel

Beszélgetés Vészabó Noémi festőművésszel

„Szeretném lerajzolni az egész világot. Az ihletettség gyakran válságos időszakban jön, mert veszedelmek idején az ember - főleg a művészember - a lelkével "védekezik". Rengeteg érzelemmel tudok csak élni, de hát az érzelmek a lélek színei, és mit várhatnak egy festőtől..."

Mezítlábas park a dabasi óvodában

Mezítlábas park a dabasi óvodában

Mai világunkban egyre nehezebb közösségeket megmozgatni, szinte a semmiből teremteni valamit, mégis van erre esély. Ennek ékes bizonyítéka a dabasi példa, ahol a szülői összefogás eredményeként egy mezítlábas parkot építettek a gyermekeknek.

Sváb lakodalmi hagyományok Zsámbékon

Sváb lakodalmi hagyományok Zsámbékon

Színes viseletbe öltöztek a hagyományőrzők

Sváb hagyományok elevenedtek meg Zsámbékon, ahol háromévente rendezik meg a sváb lakodalmas programot, a Schwäbische Hochzeit in Schambekot. Ez alkalomra előkerülnek az eredeti viseletek, a résztvevők élvezhetik a régi ízeket, átélhetik a korabeli élményeket.

Állandóan figyelni kell a piac igényeit

Állandóan figyelni kell a piac igényeit

Fontos, hogy a vásárló minden esetben elégedett legyen

Idén tavasszal a Pest Megyei Iparkamara Korrekt Partner védjeggyel ismerte el a MIRELITE MIRSA Zrt. hazai és nemzetközi piacon tanúsított tisztességes kereskedelmi és szolgáltatói magatartását. A cég igazgatóságának elnökétől, dr. Losó Józseftől kértünk interjút.

Ceglédi az Év Családja Pest megyében

Ceglédi az Év Családja Pest megyében

Hat kiskorú gyermeket nevelnek most otthon

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1989-ben népesedési világnapnak nyilvánította július 11-ét annak emlékére, hogy a Föld lakossága akkor érte el az ötmilliárdot. Azóta azonban már hatmilliárdnál is többen vagyunk. Eközben Európában egyre kevesebb a sokgyermekes család.