Három középület újult meg Ceglédbercelen

Három középület újult meg Ceglédbercelen

„Energiahatékonysági beruházás ceglédberceli intézményeknél” címmel a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával három középület energetikai felújítását végezte el Ceglédbercel Önkormányzata.

A község képviselő-testülete 2016-ban nyújtott be pályázatot, mely idén 70 948 169 Ft uniós támogatást nyert. A projekt keretében kicserélték a Petőfi utca 1. alatti iskolaépület nyílászáróit, és elvégezték külső hőszigetelését. Ugyancsak hőszigetelést kapott az Egészségház és az Idősek Otthona, ahol az épületek fűtését is korszerűsítették, sőt napelemes rendszer kezdte meg működését.

A korszerűsített intézményeket 2017. november 14-én az iskolában rendezett ünnepségen adták át. A rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, országgyűlési képviselő és Fodor Gábor, a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatója is.

Török József polgármester beszédében kiemelte, hogy a támogatásnak és az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően a külső megújulása mellett gazdaságosan és környezetbarát módon működő intézményekkel gazdagodott Ceglédbercel.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*