Mérik az elvárásokat és az elégedettséget

Mérik az elvárásokat és az elégedettséget

„A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése” elnevezésű projekt nyitórendezvényére került sor november 28-án a Pest Megyei Kormányhivatalban.

A projektnyitó rendezvényt Zöld-Nagy Viktória, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára nyitotta meg. Felidézte azt az utat, amit az elmúlt években a közigazgatás átalakításában megtettek. Képzések segítik a munkatársakat, hogy a fejlesztések a gyakorlatba is mihamarabb átkerüljenek.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott (képünkön) köszöntőjében elmondta, hogy a közigazgatás átalakításának új, harmadik szakasza kezdődik most, a szolgáltató állam létrejötte után a részterületek kidolgozása következik, és továbbra is azt kell keresni, mi a jó az ügyfeleknek.

Mivel a projekt konzorciumvezetője a Pest Megyei Kormányhivatal, a projektnyitó rendezvényre Budapesten került sor a Szolgáltató Kormányhivatali Modell projektelem lebonyolításáért felelős Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal közreműködésével.

Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja bemutatta az ügyfelek, polgármesterek, vállalkozók és kormányhivatali munkatársak bevonásával kidolgozott elvárás- és elégedettségmérés eredményeit összegző záró tanulmány pontjait. Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja előadásában a vállalkozók szemszögéből közelítette meg a szolgáltató kormányhivatal projektet, és a kreatív gondolkodást jelölte meg fontos követelményként a kormányhivatalok számára.

Az eseményen a résztvevők a szakmai előadásokon áttekintették a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00041 kódjelű projekt – a Szolgáltató Kormányhivatali Modell – országos bevezetésének tapasztalatait, és összegezték a megvalósítás eddigi időszakában született eredményeket.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*