A nagykátai rendelőintézetet kormányzati támogatásból fejlesztik

A nagykátai rendelőintézetet kormányzati támogatásból fejlesztik

Csaknem 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból fejlesztik a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház fenntartása alatt működő Nagykátai Szakorvosi Rendelőintézetet az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében − közölte Czerván György, a térség országgyűlési képviselője a Pest megyei Nagykátán tartott sajtótájékoztatón.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár elmondta: a hamarosan megkezdődő, és a tervek szerint 2019 végére befejeződő nagykátai beruházásra az Egészséges Budapest Programból 400 millió forint jut, míg az infrastruktúra-fejlesztést a Pest Megyei Területfejlesztési Program 973 millió forinttal támogatja.

Czerván György kiemelte, hogy a fejlesztés teljes egészében magyar költségvetési támogatásból valósul meg, a magyar emberek, a hazai adófizetők munkájának eredményeként növekvő gazdaság teljesítményének köszönhetően. Hozzátette: a beruházás a nagykátai kistérségben élő mintegy 70 ezer embert érinti. Az államtitkár szólt arról is, hogy a fejlesztés során új rendelőintézeti szárny épül, a régi létesítmény gépészetét korszerűsítik, az épületet pedig akadálymentesítik. Lecserélik az elavult orvostechnológiai és informatikai eszközparkot, valamint modern képalkotó diagnosztikai berendezést vásárolnak.
A rendelő kétszintes szárnyát egy L alakú toldással bővítik. A kibővített épületet új nyeregtető fedi majd, fagerendás szerkezettel és cserépfedéssel. Az új épületszárny földszintjén kap helyet a digitális technikával működő röntgenosztály és a jelenlegi telephelyéről ideköltöző tüdőgondozó.
Az új szárny emeleti részére kerül a bőr- és nemibeteg-gondozó, a reumatológia, a fizikoterápia és a gyógytorna. A régi és az új épületszárny összekötő részében kialakított lépcsőházban lesz a − fekvőkocsit is befogadó − lift, s ezzel az intézet akadálymentesítése is megoldódik. A pszichiátriai gondozó és addiktológia a főépületbe költözik.
Az intézet területén két 15 férőhelyes zöldövezeti parkolót alakítanak ki − sorolta a beruházás részleteit Czerván György.
Az eddig három telephelyen üzemelő szakorvosi rendelőintézet a beruházás után egy telephelyen fog működni.
Ladányi Márta egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár elmondta: 2010 után a rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárdos fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben, országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők. A legnagyobb volumenű fejlesztések az úgynevezett konvergencia régiókban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül zajlottak. 2017 és 2026 között várhatóan 700 milliárdos fejlesztés történik majd a fővárost és az agglomerációt is kiszolgáló kórházakban és szakrendelőkben.
Három centrumkórház jön létre a fővárosban, és további 25 kórházban, illetve 16 járóbeteg-szakrendelőben valósul meg fejlesztés. Teljesen új centrumkórházként, várhatóan 2025-re, megépül az új dél-budai centrumkórház is.
Ladányi Márta kitért arra, hogy 21,7 milliárd forintból orvostechnológiai beruházások valósulnak meg, 18,3 milliárd forintot pedig az építészeti tervezés megkezdésére fordítanak. Emellett 16 budapesti és főváros környéki szakrendelő, ezen belül két városi kórház járóbeteg-ellátásának fejlesztésére, illetve kialakítására 42,6 milliárd forintot költenek.
Sinkó Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatója elmondta: Nagykátán az 1962-ben épült szakrendelő épületei amortizálódtak, állaguk leromlott, felújításuk elengedhetetlenné vált. Hozzátette: a rendelőintézetben jelenleg 21-féle szakrendelést és négyféle gondozási ellátást végez öt főállású és 25 közreműködő vállalkozó orvos, valamint 38 főállású szakdolgozó. A beruházás eredményeként Nagykáta és vonzáskörzetének lakosai korszerű, európai színvonalú egészségszolgáltatásban részesülnek majd. 

(Forrás: MTI)

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*