Az Aszód és Tura közti szakaszon már megindult a munka

Az Aszód és Tura közti szakaszon már megindult a munka

Lakossági fórumot tartottak a Budapest–Hatvan vonalszakasz korszerűsítésének és az ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítésének programjáról a kivitelező cég, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkatársai.

A fejlesztés Aszódot érintő részletei közé tartozik, hogy a vasútvonal nyomvonala megmarad, csupán ívkorszerűsítésre kerül sor. Az 53 kilométer hosszúságú pályaszakasz átépítését követően – melynek során a felsővezeték-rendszert is kicserélik, valamint korszerűsítik a biztosítóberendezéseket és átépítik az állomási kitérőket – a nyílt szakaszokon a vonatok nagyobb tengelyterheléssel és akár 160 km/h-s sebességgel közlekedhetnek majd. A korszerűsítés során átépítik az aszódi vasútállomást.

A P+R program keretében új, mintegy 70 férőhelyes autóparkoló épül, kiegészítve egy 60 állásos kerékpártárolóval. Felújítják a buszvégállomást is, a buszfordulókat pedig új burkolattal látják el. Sajnos ez várhatóan nem készül el a teljes vasúti kizárás megkezdéséig, amely 2019 februárjától az év végéig tart. Az utazóknak az átszállások miatt meg kell barátkozniuk a megnövekvő menetidővel.

A vágányzárról és a pontos menetrendről az ELVIRA menetrendi keresőben lehet tájékozódni, továbbá a MÁV-csoport honlapján a vágányzári hírek között, az állomási hirdetményeken vagy a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*