„MAGYAROK KENYERE 2017” ELNEVEZÉSŰ JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ

„MAGYAROK KENYERE 2017” ELNEVEZÉSŰ JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ

Gazdák búzaadománya a rászorulóknak
A Búzagyűjtő Nap még nem régi tradíció: mindössze hét éve született meg dr. Korinek László professzor agyában és lelkében a gondolat, hogy a megtermett búza egy részét a gazdák felajánlásai alapján összegyűjtve, majd lisztté őrölve, kenyérré sütve az arra rászoruló gyermekek és családok megsegítésére használják fel.

A gazdák kedvezően fogadták az ötletet, amit bizonyít, hogy évről évre több búzát halmoznak fel az egyre gyarapodó gyűjtőhelyeken az országban és a környező magyarlakta területeken is. Az első esztendőben 10 tonnát küldtek a malomba, ez a mennyiség azonban csak az utána következő esztendők adataihoz képest tűnik kevésnek. Egy évvel később ugyanis már ennek a kétszerese, tavaly pedig már – nem elírás! – 515 tonna gabona volt a gazdák adománya, és az idén is legalább ennyire számítanak a szervezők.

Pest megyében az Ócsai Gazdakör vállalta, hogy megszervezi és lebonyolítja a gyűjtést, s immár hetedik esztendeje, hogy ünnepélyes kereteket ad a jótékonysági akciónak, s ehhez elnyerte a városi önkormányzat támogatását is.

Július 29-én, a Városháza előtti téren már reggel 9 óra körül sorakoztak az alaposan megrakott kisteherautók, furgonok, sőt személyautók is, hogy az úttest mentén sorakozó raklapokra felhalmozzák a búzával teli zsákokat. Közben az egybegyűltek szórakoztatásáról a Varga Band (mulatós és popzenével), valamint a Flashdance és az Energy Kids táncegyüttes gondoskodott.

Az adminisztrációt – a gazdák sorra bediktálták az általuk hozott mennyiséget, s erről emléklapot kaptak – követően először Bukodi Károly, Ócsa polgármestere mondott köszönetet a gazdáknak, hangsúlyozva, hogy „szűkös időkben a magyarság mindig össze tudott fogni, még ha máskor sok vita is támad közöttünk”. Kerepeczki Ferenc, az Ócsai Gazdakör vezetője hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mondván: természetes, hogy segítenek, hiszen „összeszorul az ember szíve, ha gyerekekről, különösen, ha éhező gyerekekről hall”. Dr. Korinek Ferenc professzor – a Magyarok Kenyere akció ötletgazdája – elmondta, hogy idén a Kárpát-medence szinte minden szegletéből érkező búza mellé a kenyérsütéshez az erdélyi, Hargita megyei Parajdról küldik a sót, Szlavóniából a kovászt és a Tisza forrásából merített víz egészíti ki a hozzávalókat.

Dr. Péter Mihály – az akciót felkaroló, szervező – Nemzeti Agrárkamara (NAK) Pest megyei elnöke a kamara szerepe mellett felvázolta, hogyan terjedt és bővült évről évre a búzagyűjtés, s hogy tavaly már 81 gyűjtőponton több mint háromezer gazda jelentkezett a felajánlott legalább kettő-három, de többnyire inkább 10-15 zsák „élettel”. Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője felszólalásában azt fejtegette, hogyan, milyen formákban és összefüggésekben, szólásokban, közmondásokban jelenik meg a kenyér szó a magyar nyelvben, ami hű tükre annak, hogy sokkal több ez számunkra, mint csupán egyfajta táplálék. Jakab István országgyűlési alelnök, a MAGOSZ elnöke köszönő szavai után ökumenikus hálaadást tartottak.

A rögtönzött becslés alapján idén csak Ócsán legalább 100 mázsa búza gyűlt össze, amit a helyi szervezők babgulyással, s a jó ebédhez szóló nótacsokorral – Fehér Eszter ürömi népdalénekes előadásában – köszöntek meg.  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*