Ráckeve büszke az Erdős Pincészetre

Ráckeve büszke az Erdős Pincészetre

„A városnak és a gyülekezetnek is felelősséggel tartozom…”

Bár településén borászként, presbiterként, s családapaként is tiszteletnek örvend, Erdős Bálint nem feltétlenül találja érdemesnek magát Pest Megye Közgyűlésének elismerésére, az Év gazdálkodója díjra, melyre szűkebb pátriájának képviselőtestülete terjesztette föl. Mint mondja, hozzá hasonló gazdálkodó van számtalan, s az ő díja nekik is szól – azoknak, akik megpróbálják magukból a lehetőségekhez képest a legtöbbet kihozni.

– Amikor megtudtam, hogy én vehetem át ezt a díjat, éreztem a megbecsülést, a hálát. Mindenképpen köszönetemet szeretném kifejezni a felterjesztőknek, valamint a döntéshozóknak is. Úgy gondolom, ezzel minden jó gazdálkodót képviselhetek, aki a körülményekhez igazodva próbálja a maximumot nyújtani.

Vállalkozóként az évről évre változó feltételek támasztotta kihívásoknak is meg kell felelnie. – Ami az egyik esztendőben előnyt jelent, az később akár hátránnyá is válhat. Sok pályázat segíti a boldogulásunkat, de az egyre bonyolultabbá váló adminisztráció megnehezíti az életünket.

A jelek szerint az Erdős Pincészet képes ezzel megbirkózni. Jelenleg tizenöt hektáron terem szőlője a vállalkozásnak, a díjat az egészségesélelmiszer-ellátás megőrzéséhez és újragondolásához nyújtott hozzájárulása elismeréseképpen vehette át Erdős Bálint. Boraihoz palackozva s helyben, a pincénél is hozzájuthatunk, akár borvacsorák keretében is lehetőséget nyújt megízlelésükre. Birtokán a terület adottságaihoz igazodva jelentős fejlesztésbe kezdett, kékfrankost telepített.

A jó bor definíciója a ráckevei gazda szerint meglehetősen szubjektív, de azért néhány összetevőjének megragadására képesek lehetünk. – Természetesen fontos a jó alapanyag és ehhez kapcsolódóan a megfelelő termőhely is. Az alkalmazott technológia is befolyásolja a végeredményt, melyben aztán természetesen az adott borász látásmódja, ízlésvilága köszön vissza. Ideális esetben ez találkozik a fogyasztók ízlésvilágával, így nem árt megismerni a környezet véleményét ezzel kapcsolatban. Bár Ráckeve turisztikailag is vonzó, így a településre érkező kirándulók potenciális vevői lehetnek borainak, Erdős Bálint szerint fontos, hogy a helyi igényeknek is megfeleljenek.

A város életében presbiterként szintén fontos szerepet tölt be, ezt méltatásában is kiemelte a közgyűlés. – Mindez nem az én dicsőségem, hanem egyedül Istené, neki lehetek egy olyan eszköze, mely így köszön vissza. A városnak és a gyülekezetnek is felelősséggel tartozom azáltal, hogy erre az elismerésre érdemesnek találtak.

Hat gyermeke mellett szintén komoly felelősség nyugszik a vállán. Ő maga édesapjától vette át a borászatot, s természetesen bízik abban, hogy egyszer majd ő is továbbadhatja a családi vállalkozást. – Nagy kár és luxus lenne, ha egyikük sem tartaná fontosnak, hogy mindezt továbbvigye, hiszen rengeteg anyagi, erkölcsi eszköz felhasználásával, s lemondással járt a létrehozása. Sokszor magáról a családról, az együtt töltött időről is le kell mondanunk a munka érdekében. Gyermekeim még pályaválasztás előtt állnak, de remélem, hogy valamelyikük – akár fiú, akár lány – a nyomdokaimba lép majd.

Bár áldozatról, lemondásról beszél, a hobbijának is a borászatot, az azzal együtt járó életformát tekinti. – Lehetőségem adódik arra, hogy gyönyörködjek a természet szépségében, a Teremtő munkájában. Külön öröm, hogy mindezt megoszthatom a családdal, a barátokkal is. A bor kóstolgatása remek alkalom, hogy az ismerősökkel találkozzunk, ilyenkor sokat beszélgetünk, s persze az italról is elmondhatják a véleményüket.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*