Szabadidős sportparkot avattak

Szabadidős sportparkot avattak

Új kültéri sportparkkal gazdagodott Üllő. A Pest megyei településen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár avatta fel a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark program keretében elkészült létesítményt.

„A sport közösségteremtő erővel bír, hiszen az olyan szabadtéri parkokban, mint amilyen az új üllői is, az egymást követő generációk, a helybéli lakosok együtt tölthetik el a szabadidejüket, kö- zösen sportolnak, és ez erősíti az ösz- szetartozás érzését, szorosabbá fűzi a családi kötelékeket is” – mondta Szabó Tünde az ünnepélyes átadáson. Kifejtet- te, 2010 óta Magyarországon a rendsze- resen – legalább heti két alkalommal – sportoló felnőtt lakosság aránya ugyan 5 százalékról közel 15 százalékra nö- vekedett, de ezt az arányt még tovább kell javítani, mert a lakosság egészségi állapota alapvetően meghatározza az ország teljesítőképességét is. Mint fo- galmazott, „a sportparkokkal újabb je- lentős lépést tettünk az egészségesebb és aktívan sportoló nemzetté válás felé, amellyel hosszú távon jelentős megtaka-rítások is elérhetők, hiszen a sportra for- dított forintok háromszoros megtérülést eredményeznek a népegészségügyben”.

A Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark program első ütemében 1,5 milliárd forintot biztosít kültéri sport- parkok fejlesztésére, így közel 120 te- lepülésen épül szabadidős-egészség sportpark vagy rekortános futókör. A második ütemben további 5,5 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll majd ren- delkezésre. A kormány célkitűzéseinek megfelelően lehetőséget teremtenek a lakosság számára, hogy helyben, saját közösségükben, ingyenesen mozoghas- sanak nap mint nap. „Ennek hatása nemcsak az egészségmegőrzés területén, de a közösség szerveződése, összetarto- zása szempontjából is nagyon fontos. Mindemellett a sportparkok bevonhatók a helyi közoktatási intézmények sportte-vékenységébe is, amellyel pedig tovább javulhatnak a mindennapos testnevelés feltételei” – mondta az államtitkár.

A kültéri sportparkok a helyi sajátos- ságok figyelembevételével készülnek el, amelyhez a megfelelő területű, műsza- kilag, geológiailag alkalmas ingatlant az önkormányzatok adják, a parkokat pedig a Nemzeti Sportközpontok építteti meg. Minden sportpark esetében előírás az akadálymentes megközelíthetőség biztosítása. A legkisebb sportpark 40 nm, a legnagyobb 150 nm, a minimum eszközszám 5, de minden típus tovább bővíthető. Lehetőség van 200 vagy 400 méteres rekortán futókör kialakítására is, akár a sportpark körül, akár attól el- különülten.  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*