Színvonalas vígjátékokkal, zenés darabokkal várják a nézőket

Színvonalas vígjátékokkal, zenés darabokkal várják a nézőket

Iskolában formálódik a ráckevei színház
Szeptembertől saját színháza lesz Ráckevének. A tízezer lakosú település színházkedvelő lakóinak immár nem kell utazniuk színvonalas szórakoztató előadásért, a Vénusz Színház helybe hozza a produkciókat. A teátrum bemutatkozása szeptember 16-án lesz, méghozzá saját darabbal. A Minket nem lehet elfelejteni című zenés vígjátékban Vertig Tímeát, Bor Viktort, Csifó Dorinát és Kósa Dénest láthatja a közönség.

A Vénusz Színház megálmodója és művészeti vezetője, Kósa Dénes színművész Ráckevét először mint „horgászcélpontot” fedezte fel, mára azonban a település otthonává vált, s immár igazi lokálpatriótaként szeretne a város közösségi életéhez, kultúrájához is hozzájárulni. A magánszínház vezetője a gyerek és a felnőtt színházszeretők szívét is szeretné meghódítani, ezért arra is figyel, hogy minden korosztály és néző számára tartalmas előadásokat kínáljanak. Professzionális színház lesz, mind a repertoárt, mind a művészeket, mind a megvalósítást tekintve – kezdte a bemutatást Kósa Dénes. A helyszín a Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola tornaterme lesz, ami önmagában is különlegesség. Kezdetben havonta egy gyerek- és egy felnőttelőadás várja a publikumot, a „nagyokat” a szokásos este 7 órára, míg a gyerekeket hétköznap délelőttre invitálják.

Az előzményekről szólva Kósa Dénes elmondta, hogy a létrehozáshoz nagyszerű partnerekre talált a város részéről, hiszen segítette elképzelései megvalósítását Szadai József polgármester és a színházat „befogadó” iskola vezetője, Szále Zsoltné is. Minthogy az iskola szoros kapcsolatban áll a régió többi oktatási intézményével, így más iskolákkal is közvetlenebb viszony jöhet létre – mutatott rá –, a felnőtteket pedig nemcsak Ráckevéről, hanem a környékbeli településekről, akár a szomszédos megyékből is várják.

A formálódó színházat jellemezve kiemelte, hogy színvonalas vígjátékokkal, zenés darabokkal szeretnék a közönséget meghódítani. „A Minket nem lehet elfelejteni című darab műfaja zenés vígjáték, ugyanakkor dramaturgiailag fontos és szerves része a történet. Az írója Bor Viktor, a zenék pedig természetesen adottak: örökzöld slágerektől, kupléktól, sanzonoktól egészen a Hungária, az Omega, az Illés, a Metró együttesig bezárólag. A 2017 őszi program már elkészült, illetve a novemberi előadás egyeztetése zajlik Őze Áronnal, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatójával. „Az idei őszön a vígjátékoké a főszerep, hiszen szeretnénk becsalogatni a közönséget, szeretnénk, ha minél többen felfedeznék, hogy Ráckevének saját színháza lett” – fogalmazott Kósa Dénes, hozzátéve, hogy olyan színészek lépnek majd színpadra vendégként, mint Gregor Bernadett, Magyar Attila, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa vagy Pikali Gerda.

A művészeti vezető beszélt arról is, hogy kezdetben félig befogadó színházként működnek – jelenleg több színházzal is tárgyalnak –, később azonban, stabil anyagi bázissal rendelkezve már saját produkciókkal is jelentkeznének. A jövő tervei között szerepel egy „félig saját” társulat, és ugyancsak távlati cél, hogy saját épületet kapjon a színház.

folytatás a júniusi számban

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*