Vecsésen egészségügyi fejlesztés valósulhat meg

Vecsésen egészségügyi fejlesztés valósulhat meg

A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, az önkormányzatok tízszázalékos hozzájárulása mellett.

Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere a Vecsési Egészségügyi Szolgálat rendelőintézetét érintő egészségügyi fejlesztésekről elmondta, hogy a 293 millió forintos támogatáshoz a város önkormányzata 25 millió forint önerőt biztosított, a beruházás érdemi része 2018-ban és 2019-ben valósul meg. Három kiemelt területen − radiológia és mammográfia, kardiológia, egynapos sebészet − javul a rendelések hatékonysága, a vecsési betegek a járóbeteg-ellátás legmodernebb eszközeivel találkozhatnak majd.    

Az Egészséges Budapest Program a főváros és Pest megye kórházainak és szakrendelőinek a fejlesztését is jelenti. Csak a helyi szakorvosi ellátás tudja nagymértékben tehermentesíteni a nagyobb kórházakat. Budapest és Pest megye keleti és nyugati része között jelentős demográfiai, mortalitási és morbiditási különbségek vannak, amelyek enyhítéséhez nélkülözhetetlen a szakrendelők működése.
 

Ellentmondás, hogy miközben a járóbeteg-ellátás 42 százaléka Pest megyében folyik, a forrásoknak csak 9 százaléka érkezik a régióba, mivel Közép-Magyarországot az uniós támogatási rendszer Budapesttel együtt fejlett térségként kezeli. Ezért teremtett elő külön forrásokat a kormány az Egészséges Budapest Program keretében a régió egészségügyi fejlesztéseinek támogatására.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*