Kolozsvári Kinga a Szigetszentmiklós–Tököl SE új csillaga

Kolozsvári Kinga a Szigetszentmiklós–Tököl SE új csillaga

Néhány éve vesz részt országos versenyeken
A dunaharaszti Kolozsvári Kinga újabb fényes eredménnyel bizonyította, hogy a kick-box egyik legnagyobb hazai reménysége. A még csak 16 éves lány, aki 2015-ben és 2016-ban korosztályában kiérdemelte a Pest megyei Év sportolója címet, idén Szkopjéban megnyerte az Európa-bajnokságot.

A Szigetszentmiklós–Tököl SE versenyzője nyolc éve kezdett megismerkedni a kick-boxszal, a világbajnoki ezüstérmes Hudák Marianne irányításával. Mivel tehetségével és hozzáállásával hamar kitűnt a csoportból, Gnyálin István vezetőedző a tanítványai közé emelte.

„Kinga nagyon megbízható, jó tanuló. Ahogy a klubban szokás, először kis házi versenyeken, megyei viadalokon indítottam, majd következtek az országos és nemzetközi megmérettetések. Így lehet fenntartani a motivációt, hogy a sportoló szembesüljön saját tudásával, fel tudja dolgozni az esetleges vereségeket” – magyarázta Gnyálin István. Hozzátette: Kolozsvári Kinga már 3-4 éve részt vesz országos versenyeken, tavalyelőtt a válogatottba is bekerült. Két éve az Eb-n, az elmúlt esztendőben a világbajnokságon szerzett bronz- és ezüstérmet, idén pedig a kadettek között a kick-light kategóriában bizonyult a legjobbnak az Európa-bajnokságon. Jövőre már a juniorok között bizonyíthat újra.

A Gnyálin István alapította és vezette Szigetszentmiklós–Tököl SE – amely újabban Sziget Küzdősport Akadémia néven is szerepel – már eddig is több kiváló versenyzővel büszkélkedhetett. Közülük a legismertebb a hatszoros világbajnok Pesuth Rita, az Európa- és világbajnok Wágner Vivien és a profi K1-világbajnok Laszák Zoltán. A novemberi, felnőtt kick-box világbajnokságon Elszaszer Dávid és Bakó Krisztián képviseli színeiket.

A 35 éve indult egyesületnek Szigetszentmiklós és Tököl mellett Dunaharasztiban és Taksonyban is vannak edzéshelyszínei, jelenleg 80-100 fő között van a létszám. Amint Gnyálin István kiemelte, a versenyeztetés mellett nagyon fontosak a közösségi foglalkozások is (például kerékpártúra), igazi klubélet folyik náluk. A klub több mint száz versenyt rendezett már. Októberben kerül sor a tradicionális Tököl Kupára, a nemzetközi kick-box viadalt 21. alkalommal bonyolítják le.  

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*