Koncentrált a fejlesztés előkészítése

Koncentrált a fejlesztés előkészítése

A megyénk is „egészségesebb” lehet
Ha a kormány meghozza a döntést, jelentős fejlesztések várhatók a következő években a váci, a ceglédi és a kistarcsai kórházban is, de megyénk néhány kisebb egészségügyi intézménye, illetve szakkórháza megújulhat az Egészséges Budapest Program (EBP) keretein belül.

A kormány 2016-ban 1 milliárd forintot biztosított a program tervezésére, míg idén 40 milliárd forintot hazai, és várhatóan 11 milliárd forintot a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásaiból. Ezekkel komplex infrastruktúra-fejlesztéseket tudnak megkezdeni. Ekkora pénzösszeg 20-25 éve nem állt rendelkezésre a budapesti és Pest megyei egészségügyi ellátás fejlesztésére.

Az elmúlt években több mint 500 milliárd forintos fejlesztés valósult meg a magyar egészségügyben, amelynek keretében országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők – mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A legnagyobb volumenű fejlesztések az úgynevezett konvergencia régiókban – vagyis Budapesten és Pest megyén kívül – zajlottak. Így ma már a vidéki kórházak jelentős részében XXI. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek. A főváros, illetve Pest megye fekvőbeteg-ellátó intézményhálózata azonban jelentős lemaradásban van, pedig ezek az intézmények 3,5-4 millió embert látnak el. A kormány 2016-ban úgy döntött, hogy az ország legnagyobb népességű területén koncentráltan történjen a fejlesztés előkészítése, amely kiterjed az infrastruktúra és az eszközállomány megújítására is. Az 1333/2016. számú kormányhatározat szerint az elkészült intézményi terveket bemutató előterjesztést az EMMI-nek 2017. március 31-ig kell a döntés megalapozása céljából elkészítenie – tette hozzá Rétvári Bence.

Jelenleg a vidéki Magyarországon háromszintű ellátórendszer működik. Vannak centrumok (például a pécsi, a szegedi és a debreceni orvosegyetem), amelyek az év minden napján, annak minden órájában, szinte minden szakterületen tudnak ellátást nyújtani. Ezt egészíti ki a megyei és városi kórházak, valamint a speciális feladatokat ellátó társkórházak rendszere. Budapesten azonban nem található meg ez a struktúra – mondja dr. Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program megvalósításáért felelős miniszteri biztos. Hozzáteszi: Magyarország más területeihez képest Pest megye fekvőbeteg-ellátása igen speciális, hiszen a megyének nincs egy nagy saját kórháza, mint például Somogynak vagy Veszprémnek.

Azon adottság miatt, hogy Magyarország más területeihez képest Pest megye fekvőbeteg-ellátása igen speciális, hiszen a megyének nincs egy nagy saját kórháza, a különböző progresszivitási szintű ellátásra szoruló betegeket elsősorban Budapesten látják el. Jelentős kapacitással rendelkező – az úgynevezett városi kórháznál komolyabb szolgáltatásokat nyújtó – intézmények azonban itt is vannak. Ezek között említette a miniszteri biztos a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórházat, a váci Jávorszky Ödön Kórházat, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetet. A törökbálinti Tüdőgyógyintézet szakkórházként, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet pedig értelemszerűen rehabilitációs intézményként működik – sorolja a miniszteri biztos.

Az Egészséges Budapest Program keretében milliárdos nagyságrendű fejlesztést terveznek a három nagyobb egészségügyi intézményben – derül ki dr. Cserháti Péter szavaiból. A miniszteri biztos kiemeli: a programban a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházat azonos szinten kezelik a budapesti társkórházakkal, mint amilyen például a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház is. Érdekesség, hogy a két intézmény körülbelül egy időben épült, és küllemüket tekintve szinte a megtévesztésig hasonlítanak is egymásra. A kormánynak benyújtandó tervezet szerint a kistarcsai intézmény a következő években mintegy 15 milliárd forintos fejlesztésre számíthat, amelyből 1,5 milliárd forint KEHOP-forrás. Az épülő új szárnyba átkerül a járóbeteg-ellátás és a diagnosztika. Így lehetővé válik a járó- és fekvőbeteg-ellátás szétválasztása és a főépület komfortosítása, az orvostechnológiai fejlesztés során pedig új eszközök, bútorok is kerülhetnek az intézménybe. A főépületben a korszerűsítés után – az eddigi 8 ágyas kórtermek helyett – 4 ágyas szobákban gyógyulhatnak a betegek, de lesz kazáncsere is – sorolja dr. Cserháti Péter.

A ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet mintegy 200 ezer embert lát el, közel 700 aktív kórházi ágyon. Ez az intézmény a tervezők javaslata szerint összességében 10 milliárd forintos fejlesztésre számíthat, de 1 milliárd forint felhasználásával remélhetőleg már az idén megkezdődhet a sürgősségi osztály kialakítása, illetve korszerűsítése, a későbbiekben az orvostechnológia fejlesztése – mondja a miniszteri biztos. Az intézmény sajátossága, hogy a város alatt található termálvíz energetikai szempontból hasznosítható.

A váci Jávorszky Ödön Kórház az egyetlen Pest megyei egészségügyi intézmény, amely korábban részesült uniós forrásból. Mintegy 5 milliárd forintot használhatott fel felújításra a Közép-Magyarországi Operatív Programból (KMOP). Az Egészséges Budapest Program keretében 2018-tól mintegy 3 milliárd forint összegű fejlesztés valósulhat meg a tervek szerint, elsősorban az integrált járóbeteg-szakrendelés területén.

Dr. Cserháti Péter azt is elmondta, hogy tudomása szerint a megyében lévő önkormányzati járóbeteg-szakrendelők közül néhány sikeresen pályázott különböző, főként KEHOP-forrásokra. Sőt a tervek szerint a korábban a Jahn Ferenc Kórházhoz integrálódott gyáli szakrendelő, vagy a Bajcsy-Zsilinszky Kórházhoz integrálódott monori és gyömrői szakrendelő fejlesztése is része az Egészséges Budapest Programnak. Az önkormányzati fenntartású szakrendelők programba való bevonásához a kormány felhatalmazását kérik majd, valamint tárgyalásokat folytatnak Pest Megye Önkormányzatával is arról, hogy a kormánytól kapott 80 milliárd forint keretből ők milyen mértékben tudnak hozzájárulni ezen intézmények fejlesztéséhez.

Az első „szalagátvágás” feltehetően éppen a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben várható az EBP keretein belül – mondja dr. Cserháti Péter –, mert 2017 végére, 2018 elejére tervezik a járóbeteg-rendelő épületének átadását, ahol 1,1 milliárd forint értékben új CT-készüléket helyeznek üzembe, és energetikai korszerűsítés is folyik. Viszonylag jó állapotú a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet. Az itt található termálvízre alapozva elképzelhető gyógytevékenység kialakítása, de – a miniszteri biztos szavai szerint – ez majd egy későbbi program során valósulhat meg, csakúgy, mint a visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház korszerűsítése.

A megye egészségügyi alapellátásának fejlesztése elsősorban VEKOP-források felhasználásával lehetséges – szögezi le végül dr. Cserháti Péter.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*