Újabb sportpark épülhet Aszódon

Újabb sportpark épülhet Aszódon

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pozitívan bírálta el az aszódi önkormányzatnak a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programba való jelentkezését, és támogatja egy „D” típusú sportpark megépítését.

Nemrég született meg a döntés, az értesítés pedig március elsején érkezett meg az önkormányzathoz. A „D” típusú sportpark minimum 150 négyzetméter alapterületű, minimálisan 15 testedző eszközt lehet rá telepíteni, emellett lehetőség van 200 vagy 400 méteres, 125 cm széles futókör igénylésére is, amely nemcsak a sportpark körül építhető meg, hanem egy másik ingatlanon is megvalósítható.

A sportpark építéséhez az önkormányzatnak csupán a saját tulajdonában lévő ingatlant kell biztosítania, amelynek az előírt méreteken túl megfelelő környezeti és terepviszonyokkal kell rendelkeznie, hogy azon a sportpark kialakítható legyen. Fontos kitétel az akadálymentes megközelíthetőség is. A város a Széchenyi utcában az 1848-as emlékművel szembeni üres telket jelölte meg a pályázatban a sportpark helyszíneként. A létesítménynek kapcsolódnia kell a település életéhez, s bár elsősorban a felnőtt lakosság számára készül, a közoktatási intézmények tevékenységébe is beintegrálható. A városnak minimum 5 évig kell biztosítania a sportpark üzemeltetését.

Aszód egyetlen street workout parkja, amelyet néhány esztendeje az önkormányzat saját erőből valósított meg a Falujárók úti lakótelepen, a fiatalok körében rendkívül népszerű, sokan használják. Az új park a város másik végén élőknek nyújthat kellemes és egészséges kikapcsolódási lehetőséget.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*