Galgahévíz első lett a külföldi csoportok között

Galgahévíz első lett a külföldi csoportok között

Wilkowicében hagyomány vízkereszt napján a háromkirályok-felvonulás. A település három különböző templomából indul a három király kíséretével, majd a wilkowicei Szent Mihály-templom előtti élő betlehemnél találkoznak, hogy közösen köszöntsék a kis Jézust.

Három középület újult meg Ceglédbercelen

Három középület újult meg Ceglédbercelen

„Energiahatékonysági beruházás ceglédberceli intézményeknél” címmel a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával három középület energetikai felújítását végezte el Ceglédbercel Önkormányzata.

Apró lépésekkel lehet haladni az identitás erősítésében

Apró lépésekkel lehet haladni az identitás erősítésében

Kialakulóban a „pestmegyeiség” érzése
Az év végén szokásunk szerint értékelünk, összegzünk, mérleget készítünk. Pest megye lassan véget érő évének értékelésére Szabó Istvánt, Pest megye közgyűlésének elnökét kértük. Az elkészült beruházásokról, a megyei lemaradás megszüntetésének lehetőségeiről, a felzárkózás ritmusáról, a lokálpatriotizmust erősítő tervekről beszélgettünk.

A ráckevei Hajómalom lett az Év Pest Megyei Értéke

A ráckevei Hajómalom lett az Év Pest Megyei Értéke

Pest Megye Önkormányzata 2015-ben döntött arról, hogy létrehozza az Év Pest Megyei Értéke Díjat, amellyel azt a közösséget díjazza, amelyik egy, már a megyei értéktárba felvett értéket kiemelkedően képes bemutatni, ezáltal növelve megyénk ismertségét.

A fejlődés lehetőséget adott a megyében

A fejlődés lehetőséget adott a megyében

Milyen évünk volt 2017-ben?
Köztudott, hogy Pest megye hátrányokat szenvedett el amiatt, hogy még 2021-ig Budapesttel közösen alkot egy régiót, ám a kormány kompenzációs keretet biztosított számunkra, 80 milliárd forintot három évre.