Harmincmillió forintból újult meg a zsámboki Kacó Óvoda főzőkonyhája

Harmincmillió forintból újult meg a zsámboki Kacó Óvoda főzőkonyhája

A nagyrészt pályázati forrásból megvalósított felújítást az épület állapotának leromlása, az akadálymentesítés hiánya és a korszerűtlen eszközök tették szükségessé.

A projektet lezáró – egyben a főzőkonyhát átadó – ünnepséget február 2-án tartották. Az óvodások rövid műsorral köszöntötték a vendégeket.

A település polgármestere, Holló Ilona beszélt az 1900-as évek elején épült óvoda és az 1950-es években hozzáépített konyha történetéről, valamint a jelen beruházás részleteiről. 2014 óta az önkormányzat folyamatosan kereste a pályázati lehetőségeket, sőt pályázott is, ám sikertelenül. 2017 tavaszán jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium önkormányzati étkeztetések fejlesztésének támogatására a Belügyminisztériummal és az EMMI-vel közösen kiírt pályázata. És ismét pályáztak, immár sikerrel. A község képviselő-testületének pályázati célja a település óvodásain kívül az általános iskolások számára is ételt biztosító, 200 adagos konyha infrastrukturális fejlesztése, felújítása és akadálymentesítése volt.

A konyhai és az előkészítő helyiségekben többek között kicserélték a kőpadlózatot, leválasztották a teljes folyosót, egyes helyiségek falburkolatot kaptak, rámpa épült, akadálymentesített mosdókat alakítottak ki, elektromos szerelést végeztek, korszerű konyhai eszközökkel, mélyhűtővel, gázüzemű főzőzsámollyal, ételfőzőüsttel, robotgépekkel látták el a főzőkonyhát.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*