Csepel-szigeti értéktúra

Csepel-szigeti értéktúra

A Pest Megyei Értéktárban 164 érték található. Ez a szám, és az értékek különlegessége, a magyar nemzeti kultúrában és a megye életében betöltött szerepe indokolttá teszi, hogy szakmai és egyéb körök, közösségek számára is ismertebbé váljanak. Ebből a célból az értékek bemutatására irányuló városnéző interaktív sétákat, értéktártúrákat szervez Pest Megye Önkormányzata.

Az értéktártúrák során egy-egy település, város mutatja be egyfajta idegenvezetéssel a helyben és a környéken lévő értékeket.

Az első túra Érden, a következő Márianosztrán volt, míg harmadik alkalommal a Csepel-sziget értékeit fedezhették fel a résztvevők. Az utóbbi túra első állomásaként a 314 méter magas szigetszentmiklósi Lakihegyi adótornyot tekintették meg. Halásztelken és Tökölön áthaladva érkeztek meg a túrázók a Csepel-sziget egyik legszebb településére, Szigetújfalura, ahol ma is jelentős a német kisebbség száma. A településről a megyei értéktárba két sportoló életpályája került be: Horváth István ökölvívóé és Pintér József labdarúgóé.

A túra utolsó helyszíne Ráckeve volt, ahol ezekben a napokban zajlott az Őszi Ászok Fesztivál. Ráckeve azon városok egyike, ahonnan a legtöbb érték származik a megyei értéktárban. A túrázók ezek közül a szerb templomot tekintették meg először. A templomot Mátyás király uralkodása idején, 1487-ben szentelték fel, a török elől az al-dunai Kevéről a 15. században ide települt rácok emeltették. Európában északabbra, Magyarországon pedig sehol máshol nem található gótikus szerb templom.

A régi városháza megtekintése után érkeztek meg a túra utolsó állomásához, Európa egyetlen szabadtéri vízen működő, látható és látogatható malmához, a Ráckeve szimbólumaként is ismert Hajómalomhoz.

Az értéktúra a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg a HUNG-2017 pályázat keretei között.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*