Önerőből épül meg Törökbálint új városközpontja, az 1,2 milliárd forintos fejlesztés keretében új városházát is építenek. A városközpont az előzetes tervek szerint modern és városias látványt nyújt majd, mégis megőrzi Törökbálint kertvárosias jellegét.
Kategória:
Perbál nyugodt település a főváros vonzáskörzetében
Az itt élő polgárok számára valódi otthont, az idetelepülőknek pedig vonzó lehetőségeket jelent Perbál, hiszen egészséges ütemű fejlődés és gyarapodás jellemzi a községet.
A vendégszerető Iklad község egyre szélesebbre tárja kapuit
Fontosak a baráti testvértelepülési kapcsolatok
Elkezdődtek a magyarországi vizes világbajnokság versenyei
Rajtunk a világ szeme
Július 14-én nagyszabású, minden tekintetben lenyűgöző nyitóünnepséggel vette kezdetét a FINA 2017-es világbajnoksága. A főváros szívében, a Dunán felállított színpadokon több mint ötszáz közreműködő részvételével megtartott látványos show méltó kezdete volt minden idők legrangosabb, hazánkban megrendezett sporteseményének.
Kormányzati támogatás a horgászoknak
Hobbi vagy sokkal több annál?
A szolgáltató kormányhivatal
A következő hónapok során Pest megyében számos ügyfelet, vállalkozót, civil szervezetet és önkormányzati vezetőt kérdeznek meg a kormányhivatal munkatársai a hivatal szolgáltatói kultúrájával kapcsolatos elvárásaikról, elégedettségükről.
Pest Megye Lapja 2017 II. Évfolyam 7. Szám
Pest Megye Lapja 2017 II. Évfolyam 7. Szám
Erősödő kihívások a Kamara előtt az átalakuló agráriumban
Napjaink talán legnagyobb globális kihívása az élelmiszer, a víz és az energia iránt növekvő szükségletek kielégítése.
Bővült a megyei értéktár
A Megyei Értéktár Bizottság felvette „A magyar kardvívás eredményei” pályázatot a megyei értéktárba, egyúttal döntött arról, hogy felterjeszti a Magyar Értéktárba is.
Korrajz 1967-ből, a Skanzen születésének évéből
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum "Hé, ’67! − A világ, amelyben a múzeum született" című időszaki kiállításával ünnepli a Skanzen 50. születésnapját.
Szakmai konferenciát rendezett a Pontibus
2017. május 16-án Budapesten szakmai konferenciát tartott a Pontibus Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás.
Pest megyén is áthalad a Mária Maraton
Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaratonisták futják végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó több mint 1300 kilométert. Az eseményhez különböző indulási időpontokkal túrakerékpárosok is csatlakoznak, akik szintén végigtekernek a kijelölt útszakaszon.