Pest megyei kerékpárutak építésére nyílik lehetőség

Pest megyei kerékpárutak építésére nyílik lehetőség

Négymilliárd forint keretösszeggel pályázati felhívás jelent meg kerékpárutak létesítésére, felújítására a Pest megyei önkormányzatok számára.

Rákossy Balázsnak, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint a támogatási kérelmeket 2018. szeptember 24-től lehet beadni a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei, ötödik pályázati felhívására.
    A program célja a Pest megyei települési önkormányzatok területén a lakás és a munkahely vagy az iskola közötti kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása, illetve a települések „kerékpárosbarát” fejlesztéseinek elősegítése, a megye kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának bővítése és a kerékpárút-hálózatokhoz csatlakozás biztosítása.
    A fejlesztésekkel a kormány ösztönözni kívánja a környezetbarát kerékpározás terjedését, illetve azt, hogy többen használják a kerékpárt munkahelyük és az iskola elérésére.
    A pályázat keretében legalább 20 és legfeljebb 200 millió forint értékben nyílik lehetőség kerékpárutak kiépítésére, vagy a már meglévő kerékpárutak korszerűsítésére, felújítására − a főutak belterületi szakaszai mellett.
    A fejlesztéssel érintett kerékpárutak nyújthatnak összeköttetést a településközpont és lakott területen kívül elérhető településrész között, lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyek és a település belterülete között, illetve a települések belső, helyi közútjai mentén vagy külterületi szakaszon két település között, amennyiben a fejlesztéssel az érintett települések között folyamatosan használható kerékpárút jön létre.
    Emellett lehetőség nyílik nem önálló nyomvonalon vezetett, hanem a meglévő útpályán felfestéssel kijelölt kerékpáros nyom kialakítására, korszerűsítésére; forgalomcsillapító, a közlekedésbiztonságot fokozó megoldások megvalósítására, valamint biztonságos kerékpártárolók és kerékpárparkolók építésére és közmű kiváltására, zöldterület-építésre is.
    A „Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” című pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2018. szeptember 24 -én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.

 

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*