Lovastúra-útvonalak nyíltak a Pilisben

Lovastúra-útvonalak nyíltak a Pilisben

A Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medencében 56 kilométer, lóval is végigjárható túraútvonalat alakítottak ki, valamint négy erdei szálláshely mellett nyári istállókat létesítettek.

Az ingyenesen használható, 2,5 méter széles utak nagyobbik része Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében fut, de lehet lovagolni Csobánka és Pilisszentkereszt között, továbbá a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő szakaszon is.

Az útvonalak jelzése fehér téglalap, amelyen egy fekete lófej körvonalai láthatók. Az istállók már meglévő erdei száláshelyek mellett épültek Visegrádon, az apátkúti vadászháznál és a Mogyoró-hegyen, a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen.

A 22 állami erdőgazdaság közül elsőként a Pilisi Parkerdő területén nyílt meg 330 kilométer erdei kerékpáros útvonal Pilis Bike néven 2016 áprilisában. Az erdei bringapályák autós megközelítését kilenc parkoló könnyíti meg. A lovas úthálózat kijelölése a megkezdett turisztikai fejlesztés folytatásának tekinthető.

Az útvonalakat az erdőben lóval járó erdészek közreműködésével alakították ki, azonban csak gyakorlott lovasoknak ajánlják, mivel a vadon élő állatok, a gyalogos turisták vagy a kerékpárosok megjelenése váratlan helyzeteket teremthet, amit csak kellően felkészült lovas tud uralni.

 Az istállók használatáért lovanként napi 2500 forintot kérnek. Ez tartalmazza az állatok ellátásához szükséges széna, szalma és víz árát, valamit a szükséges eszközök használatát, további 1000 forintért takarmány is igényelhető.
 

A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi- és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A társaság kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*