Fontos, hogy a vásárló minden esetben elégedett legyen
Idén tavasszal a Pest Megyei Iparkamara Korrekt Partner védjeggyel ismerte el a MIRELITE MIRSA Zrt. hazai és nemzetközi piacon tanúsított tisztességes kereskedelmi és szolgáltatói magatartását. A cég igazgatóságának elnökétől, dr. Losó Józseftől kértünk interjút.
− Arra kérem, hogy beszéljen olvasóinknak a cég történetéről.
− Az első vállalatot termelőszövetkezetek és állami gazdaságok alapították, amelyek a Gödöllői- és a Ceglédberceli-dombvidéken létrehozták Közép-Európa egyik legnagyobb csonthéjas gyümölcsösét, több mint 800 hektáron. Az volt az elképzelésük, hogy a saját termelésű meggyet, cseresznyét, szilvát, kajszi- és őszibarackot magasabb hozzáadott értékkel vigyék a piacra. Kezdetben azon tanakodtak, hogy lé- vagy konzervüzemet építsenek-e. Jómagam ekkor csatlakoztam az előkészítő munkához. Végül a gyorsfagyasztott termékek előállítása mellett döntöttünk, s a jövő bennünket igazolt. 1981-ben alakult meg, gazdasági egyesülés formájában a Pest Megyei Hűtőipari Gazdasági Társaság, hogy Albertirsán zöldmezős beruházás keretében létrehozza a fagyasztott termékek előállítására szolgáló üzemet. 1982-ben kezdtük meg a kivitelezést, s mindössze 22 hónap múlva, 1984 júliusában az üzemben elkezdődött a termelés.
− Kizárólag gyorsfagyasztott gyümölcsökkel léptek a piacra?
− Kezdetben igen, ám a gyümölcsfeldolgozás rövidesen kibővült a zöldségfeldolgozással, majd a tésztás termékek előállításával. Persze a vállalati forma is többször változott, végül 1990-ben részvénytársasággá alakultunk. A rendszerváltás után, 1992-ben a nürnbergi székhelyű Schöller holding felvásárolta a részvények többségét, majd száz százalékát. 2001-ben pedig a világ legnagyobb élelmiszeripari konszernje, a Nestlé „bekebelezte” a Schöller holdingot. A Nestlé ugyanis vezető szerepre törekedett a jégkrémgyártás területén, és ezzel az akvizícióval alaposan megerősítette piaci pozícióit.
− Már megbocsásson, de hihetetlennek tűnik, hogy a Nestlé világcég egyik fontos üzletága egy magyar család tulajdonába kerül…
− Márpedig ez történt. Ugyanis egy átfogó profiltisztítás során a Nestlé eladásra kínálta néhány, számára akkor már nem oly fontos üzletágát. 2002-ben − mások mellett − én is benyújtottam a vételi ajánlatomat, és 2003 januárjában a vállalat a családom tulajdonába került. 2004-ben megvásároltuk a domoszlói hűtőházat, két év múlva pedig a miskolcit, majd 2009-ben a MIRELITE Csepel Kft. eszközeit. 2010-ben pedig megvettük magát a MIRELITE márkát, s 2012-ben tevékenységi körünket kibővítettük a húsipari gyorsfagyasztott termékek előállításával. Ma már a legszélesebb termékpalettával rendelkező vállalatcsoport vagyunk a gyorsfagyasztott termékek piacán.
− Időközben változtak-e a tulajdonosi viszonyok?
− Nem, a MIRELITE MIRSA Zrt.-nek a mai napig a családunk a százszázalékos tulajdonosa. Sőt büszkén mondhatom el azt, hogy a generációváltás több mint három éve megtörtént. Én ma már csupán az igazgatóság elnöki tisztét látom el. A lányom, dr. Losó Adrienn, és a fiam, dr. Losó Viktor a két ügyvezető igazgató, míg Anita, a harmadik gyermekem a HR-es feladatokat látja a cégnél. Azaz mindhárom gyermekem aktívan kiveszi a részét a vállalat vezetésében.
− Milyen a világpiaci pozíciójuk?
− A hazai piac ellátásán kívül rendkívül erős az exporttevékenységünk, az Európai Unió országai mellett Észak- és Dél-Amerikába, Közel- és Távol-Keletre is eljutnak a termékeink. Összesen mintegy hatvan országba exportálunk. Hál’ istennek a cég fejlődése a kezdetektől a mai napig töretlen, s nagyon komoly fejlesztési terveink vannak a közeljövőt illetően is, de erről egyelőre korainak tartanám a tájékoztatást.
− Hogyan működik a gyorsfagyasztott termékek nemzetközi piaca?
− Mint bármely agráripari területen, a világpiac nálunk sem homogén. Például az idehaza igen kedvelt fagyaszott szilvás gombóc a tengerentúli országokban nem igazán kelendő. A legtöbb embernek a borsó az egyetlen terméket jelent. Nekünk viszont százféle „borsóajánlatot” kell tennünk méretben, ízben, keménységben és így tovább. Vannak országok, ahol a kisszemű kemény borsót szeretik, s akadnak, ahol a nagy szemű lágyat. Minden piacnak megvannak a speciális elvárásai és igényei. Nekünk pedig tudnunk kell, hogy az adott ország piaca mit igényel, és annak megfelelően kell alakítanunk a kínálatunkat. Gyártóként és kereskedőként is az a feladatunk, hogy maximálisan eleget tegyünk a vásárlói igényeknek.
(Fotó: A MIRSA albertirsai telepe madártávlatból)
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!