A szolgáltató kormányhivatal

A szolgáltató kormányhivatal

A következő hónapok során Pest megyében számos ügyfelet, vállalkozót, civil szervezetet és önkormányzati vezetőt kérdeznek meg a kormányhivatal munkatársai a hivatal szolgáltatói kultúrájával kapcsolatos elvárásaikról, elégedettségükről.

A vélemények összegzése érdemi információt ad majd a Szolgáltató Kormányhivatal Modell idei megvalósításához a kormányhivatalokban, köztük a Pest megyeiben is. Az új modell országos bevezetése a KÖFOP 1.0.0 - VEKOP-15-2016-00041 „A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell” című pályázati felhívás keretében, 600 millió Ft (a projekt egészére 2,9 milliárd Ft) vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósul meg. A projekt végrehajtásában a Miniszterelnökség, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, továbbá a Pest Megyei Kormányhivatal, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi együttműködés keretében vesz részt. A Szolgáltató Kormányhivatal Modellt még 2015-ben dolgozták ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalban. A modell legfőbb értékei: a szakmai hitelesség, az állami tisztviselők felkészültsége, a kormányhivatal és a vele kapcsolatba lépők között létrejövő partnerség, az ügyintézés gördülékenysége, a kormányhivatal által működtetett nyilvánosság.

A modell bevezetésének célja minőségi közszolgáltatás a különböző hatósági eljárásban részt vevő ügyfeleknek, az önkormányzatoknak, a vállalkozásoknak és a civil szervezeteknek. A 2018 végéig lezajló fokozatos bevezetés főbb szakaszai: a kormányhivatali munkára vonatkozó ügyfél- és partnerelégedettség, az elvárások megismerése, a beérkező információk feldolgozása, elemzések készítése, a Szolgáltató Kormányhivatal Stratégiájának megfogalmazása, majd a célok cselekvési tervének kidolgozása, illetve megvalósítása. A bevezetés első lépése az ügyfelek elvárás- és elégedettségvizsgálata, amelybe bevonják az Érdi, a Nagykőrösi és a Szentendrei járás területén a hatósági eljárásban részt vevő ügyfeleket, továbbá Pest megye teljes területén a vállalkozásokat és civil szervezeteket, valamint a kormányhivatalon belül a szervezeti kultúra és szolgáltatói attitűd vizsgálataiban közreműködő munkatársakat. A Pest Megyei Kormányhivatal kéri ügyfeleinek és partnereinek együttműködését az elvárás- és elégedettségvizsgálatok elvégzésében, amivel hozzájárulhatnak közszolgáltatások ügyfélközpontúságának erősítéséhez. A vizsgálatok során kapott válaszok összegzése és a Kormányhivatal Szolgáltató Stratégiája várhatóan 2017 novemberében a Pest Megyei Kormányhivatal honlapján (www.kormanyhivatal.hu/hu/pest) lesz olvasható.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*