Komfortos kisváros nyújthatja a közszolgáltatásokat

Komfortos kisváros nyújthatja a közszolgáltatásokat

Nagykáta járási központként is erősíti pozícióit

Nagykátán az önkormányzat kizárólag saját erőből sok programot valósított meg. A beruházások célja erősíteni a város járási központi szerepkörét, hogy a környező településen élők komfortos kisvárosban vehessék igénybe a közszolgáltatásokat – mondja Dorner Gábor polgármester.

– Melyek a kiemelt fejlesztési területek?

– A 2007-2014 közötti EU-s költségvetési időszak pályázati lehetőségeitől elestek Pest megye települései, hiszen a fővárossal együtt a Központi Régiónak nevezett térség a gazdaság teljesítménye alapján kikerült a támogatott uniós régiók köréből. Előrelépést jelent, hogy a kormány mintegy 80 milliárd forintból kompenzációs alapot hozott létre a megye települései részére. Nagykáta kiemelt céljai között szerepel az utak fejlesztése, szeretnénk megszüntetni a földutakat. Az elmúlt időszakban belterületi útépítésre, megerősítésre 150 millió forintra, külterületi út felújítására 100 millió forintra nyújtottunk be pályázatot. Szeretnénk mielőbb megoldani a belterületi vizek elvezetését, ehhez is várjuk a pályázati lehetőséget. Nagykáta és az egész térség pályázati elképzeléseinek támogatásában hathatós segítséget nyújt a kormány és Czerván György államtitkár úr.

– Az elmúlt időszakban milyen beruházások valósultak meg? Milyen fejlesztési programok várhatóak?

– Megújult a Városi Óvoda egyik telephelye 28,5 millió forint pályázati pénzből, a beruházás részeként hőszigeteltük az épületet, korszerűsítettük a fűtést. Sportlétesítményeink korszerűsítésére 25 millió forintot nyertek egyesületeink 2016-ban, az önerőt az önkormányzat biztosította. A program elemei közül kiemelném a műfüves pálya létesítését, a világítás korszerűsítését, az új eredményjelző tábla kiépítését. Pályáztunk bölcsőde építésére, mellyel szeretnénk segíteni az édesanyák munkába állását. Ha a mintegy 400 millió forintból épülő intézményt Nagykáta nem tudja maximális létszámmal üzemeltetni, akkor a környező településekről is fogadhat gyerekeket. A pályázat elbírálása folyamatban van. Néhány hete nyertünk pályázati pénzt energetikai beruházásra. Közel 240 millió forintból újul meg a Mátray Gábor Általános Iskolánk két telephelye, a volt MHSZ épülete és a Városi Művelődési Központ. Nyertünk 29,5 millió forintot járdák építésére, felújítására. Pályázatot nyertünk sportpark létesítésére a víztoronynál lévő sportpályán.

– Az önkormányzat saját erőből is jelentős fejlesztéseket valósít meg, szigorú költségvetési gazdálkodás mellett felszabaduló forrásokból és adóbevételekből.

– Épült egy új játszótér és sportpark a belvárosban, a beruházás összege meghaladta a tízmillió forintot. Áprilisban adjuk át az új háziorvosi rendelőnket. Visszavásároltuk az úgynevezett ideiglenes piac területét a Temető utcában. Rendkívül fontos számunkra, hogy élni tudjunk a város fejlődését segítő pályázati lehetőségekkel. A 31-es és a 311-es főutak találkozásánál egy biztonságos körforgalmi csomópont építésére van ígéretünk. Erősíti a térségi kapcsolatot a 31-es út felújítása Tápiószecső és Szentmártonkáta között, és a 3115-ös számú út burkolatfelújítása Nagykáta és Tápióbicske között.

 

Dorner Gábor : 1972-ben született Budapesten. Nagykátán él gyerekkora óta. Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban érettségizett. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán diplomázott földrendező mérnökként. 2012-2014 között a Nagykátai Járási Hivatal Földhivatalának vezetője. 2014 óta polgármester. Nős, két leánya van.    

 

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*