November elseje, mindenszentek napja a kereszténység ünnepe, ekkor az üdvözült lelkekre emlékezünk. E főünnep másnapján fölkeressük a temetőket, gyertyákat gyújtunk szeretteink lelki üdvéért, virágokat és koszorúkat helyezünk el sírjaikon.
A lapunkat 2016 tavaszán szép köszöntőjével útjára indító, idén elhunyt Jókai Anna egy helyütt így fogalmaz: „A novemberi sírlátogatás sok ember számára puszta konvenció, vasárnapi »program«, mint ahogy az ünnepek tartalma, úgy a gyász tartalma is gyakran formasággá csupaszul. De legalább annyian vannak, akik az egész évben bennük rezgő, szelencébe zárt emlékezést engedik ezekben a napokban fájdalmassá áradni − hogy azután fegyelemmel viselhessék tovább.”
Halottak napján a máskor csöndes temetők felékesülnek. Ám ne a csüggedés örök gyötrődésével, hanem a kegyelet meghatott érzésével lépjünk közel szeretteinkhez, gondoljunk rájuk földi életük felidézésével, velük közös éveinkre, velük közös örömeinkre. S ezt a felemelő érzést adjuk majd tovább gyermekeinknek, unokáinknak, az utánunk következő nemzedékeknek.
Ady Endre soraival emlékezzünk halottainkra:
„Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
− Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!”
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!