Letisztult, színes absztrakt műveit mutatja be a százhalombattai „Matrica” Múzeumban nyílt kiállításán Csóka László. A kiállítás megnyitójának napján ötvenedik születésnapját ünneplő festő több nagyszabású tárlatot tervez idén.
Csóka László festőművész legújabb kiállítása éppen ötvenedik születésnapján nyílt meg. A Sodrásban címet viselő tárlatát Németh Nóra művészettörténész mutatta be az érdeklődőknek Százhalombattán, a „Matrica” Múzeumban. A művész legújabb tárlatán letisztult, színes absztrakt művei szerepelnek.
Csóka László 50. születésnapját több nagyszabású magyarországi, illetve külföldi kiállítással szeretné ünnepelni, a közönsége számára pedig művészi élménnyé varázsolni. Korábban tájképeket, portrékat festett, az erdélyi tájak, épületek, tárgyak, érdekes emberek ihlették meg. 2010-ben azonban stílust váltott, azóta egy misztikus, különleges világot jelenít meg absztrakt művein keresztül.
„Jelek az útról” című kiállítását 2013-ban láthatta a közönség a „Matrica” Múzeumban. Ez egy nagy utazás kezdeti állomása volt, hiszen meghívást kapott egy Krím-félszigeti kiállítás-sorozat bemutatására, ami a mai napig is tart.
Csóka László 1967. január 24-én a partiumi Selymesilosván született, fiatalkorát a szilágysági Zilahon töltötte. A festészettel először Szabó Vilmos festőművész műhelyében találkozott, majd szülei szakkörökbe és magánfestőkhöz íratták be, ahol előbb a rajzolási képességeit fejlesztette, majd a festészet technikáival ismerkedhetett. Érettségi után beiratkozott a Zilahi Népművészeti Iskola festő szakára, ahol Man Nicolae festőművész volt a tanára.
1989-ben, mielőtt befejezhette volna tanulmányait, egy sorsfordulat miatt átszökött a zöldhatáron Magyarországra az akkor még tomboló romániai kommunista diktatúrából. Százhalombattára került, ahol bekapcsolódott a művészeti életbe. Festett Cipruson templomokban szekkókat bizánci stílusban, illetve Százhalombattán a 100 éves római katolikus templom szekkóit is ő készítette. Tagja több művészeti egyesületnek, számos egyéni és csoportos hazai és nemzetközi kiállítása volt Budapesten, Százhalombattán, illetve több más városban.
Csóka László huszonhét éven át élt Százhalombattán, ahonnan 2006-ban Adonyba költözött családjával. A munkáiból rendezett kiállítás március 16-ig látható.
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!